Foglalkoztatási támogatások

Vágólapra másolva!
Az alkotmány mindenki számára biztosítja a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot. Piacgazdasági körülmények között a teljes foglalkoztatás azonban megvalósíthatatlan követelmény. A munkanélküliség megelőzését, csökkentését, hátrányos következményeinek enyhítését, valamint a foglalkoztatási feszültségek megszüntetését, kezelését szolgálják a munkaerőpiaci támogatások. 
Vágólapra másolva!

Képzési támogatásban az a személy részesülhet:

  • aki munkanélküli,
  • aki 25. életévét - felsőfokú végzettségű személy esetén a 30. életévét - nem töltötte be, és a tanulói, hallgatói jogviszonya megszűnését követően munkanélküli járadékra nem szerzett jogosultságot,
  • aki gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesül,
  • akinek a munkaviszonya várhatóan egy éven belül megszűnik, és ezt a munkaadó a munkavállalóval és a telephely szerint illetékes munkaügyi központtal előzetesen írásban közölte, vagy
  • aki közhasznú munkavégzésben vesz részt, és a képzésben való részvételt vállalja, vagy
  • aki munkaviszonyban áll, és rendszeres foglalkoztatása képzés nélkül nem biztosítható.

A munkaviszonyban állók képzése kizárólag akkor támogatható, ha a munkaadó írásban vállalja, hogy a képzés befejezését követően - legalább annak időtartamával azonos időre - tovább foglalkoztatja a képzésben részt vevőket, és a képzés költségeihez hozzájárul, vagy saját maga, illetve a képző intézmény bevonásával biztosítja a képzés lebonyolításához szükséges szakmai, tárgyi, technikai és személyi feltételeket. A munkaadót terhelő képzési költségekhez történő hozzájárulástól el kell tekinteni, ha a képzésben részt vevő munkavállaló a támogatás iránti kérelem benyújtásakor a 45. életévét betöltötte.

A GYES-ben, GYED-ben, gyermeknevelési támogatásban, terhességi gyermekágyi segélyben, ápolási díjban részesülő személyek képzése akkor támogatható, ha a képzés időtartama hetente nem haladja meg a húsz órát, és

  • a gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási díjban részesülő személy képzése a gyermek másfél éves korának betöltését követően kezdődik meg, valamint
  • a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő személy kereső tevékenységet nem folytat.

Támogatás kizárólag a munkaügyi központ által felajánlott vagy elfogadott képzéshez adható, ha a képzés az abban részt vevő személy munkához jutását vagy munkájának megtartását segíti elő.

A Munkaerő-piaci Alapból az alábbi képzések támogathatók:

  • a munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges szakképesítés megszerzésére, a szakmai tevékenység magasabb szintű gyakorlásához szükséges ismeretek elsajátítására irányuló képzések,
  • a hátrányos helyzetűeket, a megváltozott munkaképességűeket rehabilitáló képzések,
  • az elhelyezkedést, a vállalkozást segítő képzések,
  • a szakképzés megkezdéséhez szükséges alapismereteket nyújtó oktatás,
  • pályaorientáló és álláskeresési ismeretek oktatása,
  • a szakképesítéssel rendelkező személyek számára nyújtandó államilag elismert nyelvvizsga megszerzésére irányuló képzés (egyéb esetekben a nyelvi képzésben történő részvétel csak megszorításokkal támogatható),
  • közúti járművek vezetésére jogosító vezetői engedély (C, D, E kategóriára, valamint e kategóriák alkategóriáira és kombinált kategóriáira) megszerzésére irányuló képzés,
  • mezőgazdasági vontató vezetésére jogosító járművezetői igazolvány, továbbá járművezetői engedély (II. kategóriára és trolibuszra érvényesítve), a belföldi és a nemzetközi árufuvarozási engedély, a veszélyes áruk szállításához szükséges engedély (ADR) kiadásához előírt képzés, továbbá az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállításhoz szükséges képzés, és az építőgép-kezelő engedély kiadásához szükséges képzés.

Valamennyi feltétel megléte esetén sem adható képzési támogatás az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra felkészítő képzésre, valamint az olyan iskolarendszerű képzésre, amelyre az éves költségvetési törvény normatív állami hozzájárulást állapít meg. A fentiektől eltérően támogatás nyújtható az egyetemi (főiskolai) továbbtanulására felkészítő képzéshez, feltéve, ha a képzésben történő részvételt a cigány kisebbségi önkormányzat, cigány kisebbségi önkormányzati társulás vagy bíróság által nyilvántartásba vett cigány érdek-képviseleti szervezet szervezi, vagy szervezésében közreműködik.

A munkaügyi központ - a fentiek figyelembevételével - minden évben meghatározza és nyilvánosságra hozza azokat a képzéseket, amelyekhez mérlegelési jogkörében támogatást nyújt, továbbá összeállítja és nyilvánosságra hozza azoknak a szakképzést folytató intézményeknek a jegyzékét, amelyek képzési ajánlata megfelel a támogatási feltételeknek. A munkaügyi központ, országos és regionális programok esetén pedig a Szociális és Családügyi Minisztérium meghatározhatja azokat a képzéseket, amelyeket a munkaerőfejlesztő és -képző központ nyújt a támogatásban részesülők számára.

A munkaügyi központ által felajánlott képzések esetén a központ választja ki azokat a személyeket, akiknek a részvételét javasolja. A munkaügyi központ azokat a személyeket, akiknek a kisebbségi önkormányzati képzésben való részvételét javasolja, a cigány kisebbségi önkormányzat, cigány kisebbségi önkormányzati társulás vagy bíróság által nyilvántartásba vett cigány érdek-képviseleti szervezet véleményének kikérésével választja ki. A munkaügyi központ és az érintett személy együttesen választja ki a képzési irányt. Ezt követően ugyancsak a munkaügyi központ jelöli ki a képzést folytató intézményt. A meghatározott képzési irányoktól eltérő képzésben történő részvétel akkor támogatható, ha az a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel, a képző intézmény rendelkezik képzési programmal, valamint annak megvalósításához szükséges tananyaggal.

A képzésben részt vevő nem munkanélküli személynek csak akkor adható képzési támogatás, ha a munkaügyi központ az abban történő részvétellel a képzés megkezdése előtt egyetértett. Az egyetértés beszerzése iránti kérelmet a munkaadónak kell a telephelye szerint illetékes munkaügyi központhoz benyújtania. A munkaügyi központ a kérelem elbírálásáról határozattal dönt. A támogatás folyósításának további feltételeiben a munkaügyi központ a munkaadóval állapodik meg.

A támogatás keresetkiegészítés vagy keresetpótló juttatás, valamint költségtérítés formájában adható. A keresetkiegészítés a képzést megelőzően elért átlagkereset és a képzés alatt elért kereset közötti különbözetet pótolja. A munkanélküliek keresetpótló juttatásának összege a munkanélküli-járadék - támogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában érvényes - alsó határa, pályakezdő munkanélküli esetében pedig az előzőekben meghatározott összeg 20-40 százaléka. Az alkalmi munkavállalói könyvvel (AM könyv) rendelkező munkanélküli személynek akkor állapítható meg keresetpótló juttatás, ha kötelezettséget vállal arra, hogy a munkaügyi központ által megjelölt időpontban bemutatja az AM könyvet.

Nem folyósítható munkanélküli-járadék, illetve keresetpótló juttatás azokra a napokra, amelyeken a képzésben részt vevő személy neki felróható okból nem tett eleget óralátogatási kötelezettségének, vagy alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszonyban állt. A munkaügyi központ a képzésben részt vevő személy részére havonta utólag folyósítja a keresetpótló juttatást, valamint a költségtérítésnek a szállás és az élelmezés költségeit tartalmazó részét. Ha a munkaügyi központ a képzéssel kapcsolatos helyi, illetőleg helyközi utazás költségeit részben vagy egészben megtéríti, lehetőség van ennek a megelőlegezésére. Abban az esetben, ha a képző intézmény a résztvevők számára szállást, étkezést is biztosít, vagy gondoskodik a hallgatók szállításáról, ezek költségeit a munkaügyi központ - a képzési költség által átvállalt részével együtt - közvetlenül utalja át a képző intézménynek.

A támogatást a képzés (amely a képzést lezáró első vizsgával zárul) és a képzéshez szükséges, munkáltatónál eltöltött szakmai gyakorlat időtartamára biztosítják. Újabb képzési támogatás legalább az előző képzési időtartam kétszeresének megfelelő idő eltelte után nyújtható. (Ha a támogatásban részesülő személy több egymásra épülő képzésben vett részt, az előzőek szerinti rendelkezés alkalmazása szempontjából a képzés befejezése időpontjának az utolsó képzés befejezésének időpontját kell tekinteni.)

Ha a képzésben részt vevő neki felróható okból abbahagyja a képzést, óralátogatási kötelezettségének rendszeresen nem tesz eleget, vagy elmulasztja vizsgakötelezettségét, a képzési támogatásnak azt a részét, amelyet a munkaügyi központ - a kiadások figyelembevételével - rá vonatkozóan kiszámított és a képzést folytató intézménynek a képzés abbahagyásáig átutalt, vissza kell követelni tőle. A képzésben részt vevő személy köteles visszafizetni a neki folyósított keresetpótló juttatást, ha az - jogszabályban meghatározott feltételek hiányában - nem lett volna megállapítható.

A felvett támogatást a visszakövetelés időpontjában hatályos, jegybanki alapkamattal növelt összegben kell visszafizetni. Amennyiben a kötelezett visszafizetési kötelezettségének az erről szóló határozatban megjelölt határidőig nem tesz eleget, e határidő elmulasztásának napjától a Ptk. 301. § (2) bekezdésében meghatározott, a visszakövetelésről rendelkező határozat meghozatalának napján hatályos szabályoknak megfelelően kiszámított késedelmi kamat terheli. A támogatást nyújtó szerv vezetője különös méltánylást érdemlő esetben eltekinthet a kamatok, továbbá - a munkanélküli részére nyújtott támogatás esetén - a támogatás visszakövetelésétől.

Ha a megváltozott munkaképességű munkanélküli olyan - a Munkaerő-piaci Alapból támogatott - képzésben vesz részt, amelyhez a gyakorlati képzést valamely munkaadó biztosítja, a munkaadó kérelmére meg lehet téríteni azokat az igazolt többletköltségeket, amelyek a megváltozott munkaképességből adódnak.

Megváltozott munkaképességű személynek az tekinthető, aki testi vagy szellemi fogyatékos, vagy akinek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahely-megtartási esélyei testi vagy szellemi károsodása miatt csökkennek.