Úgy tűnik, a verseny padlóra küldte a kötelező felelősségbiztosítási tarifákat. Az első hét adatai alapján 730 ezer váltó, 24 ezer forintos átlagos megtakarítás és 30 ezres átlagdíj lesz a végeredmény. Lenulláznák magukat a biztosítók? Vagy eddig tényleg ilyen drága volt?

A kötelezőváltás hónapjának - a biztositás.hu oldalon az autósok által elvégzett 130 ezret meghaladó egyedi díjkalkuláció- első heti adatai alapján kalkulált számok minden várakozást meghaladnak és magukat a biztosítókat is meglepik. Az adatok azt mutatják, hogy a díjak most - egy év alatt - olyan mértékben csökkentek, mely meghaladja az előző három év - korábban jelentősnek mondott - összesített díjcsökkenését is.
Az átlagdíj a váltók körében az idei kampányban 30 500 forintra jött ki, ami - összevetve az előző évek számaival - 2006-ban 37 500, előtte 38 500, illetve 43 500 forinttal - jól látható, jelentőscsökkenést mutat.
Ugyan ez a tendencia tapasztalható az átlagos megtakarítás tekintetében is. Míg a korábbi években ez az összeg - bár folyamatosan emelkedett - soha sem ment 20 ezer forint fölé, idén áttörve ezt a határt a váltók körében 24 ezer forintra nő (tavaly 18 500, majd rendre 17 és 16 ezer forint volt). A korábban kismértékű, de egyenletes csökkenés idén szintén kiugróan nagyot változott. A most publikált értékek a tapasztalatok szerint a kampány végéig, lényegi változáson már nem mennek keresztül, hiszen a minta mennyisége már több mint elégséges.
Biztosítók várható idei szerzései (ezer autó, becslés)
| Aegon |
131 |
| Allianz |
71 |
| K&H |
41 |
| Groupama |
11 |
| Generali |
37 |
| Genertel |
126 |
| Köbe |
58 |
| MÁV |
114 |
| OTP |
38 |
| Posta |
15 |
| Signal |
11 |
| TIR |
24 |
| Union |
26 |
| Uniqua |
23 |
A kampány végeredményét tekintve is kialakulni látszanak a számok. Ebből látható, hogy a kampányt megelőzően - a különböző piackutató cégek és szakértők által - kiadott (6-700 ezer váltóról szóló) előrejelzések nagyságrendileg nem tévedtek. A biztosítás.hu számításai alapján, amennyiben az idei kampány íve is az előző évekhez hasonlóan alakul, az idei váltók száma, szinte biztosan meghaladja majd a 700 ezret.
A korábbi években - mint ahogy idén is - több biztosító is azt igyekezett kommunikálni, hogy nem fog megdőlni az előző évi szám. Ehhez képest eddig minden évben jelentősen megdőlt váltók száma az előző évekhez képest. A biztositas.hu szerint idén is dőlni fog a csúcs, egyrészt a kedvező törvényi változások (bónusz igazolást a biztosítók egymás között küldik), másrészt a minden eddiginél alacsonyabb díjak miatt.
Az online kötés folyamatának egyszerűsödése (ma már csak néhány kattintás és egy fax), az online kedvezmények számának növekedése és az online váltás egyre népszerűbbé válása tovább erősíti ezt a tendenciát.
[origo]
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.