Az Egis Gyógyszergyár 4,91 milliárd forint nettó nyereséget könyvelt el a 2008. október 1-jén kezdődött üzleti évének első negyedévében, 61,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben hétfőn. A konszolidált árbevétel 5,3 százalékkal 28,82 milliárd forintra mérséklődött.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0705/20070509egis2.jpg)
Az IFRS alapján számított, nem konszolidált adózott nyereség egy év alatt megduplázódott, 101,5 százalékkal 5,63 milliárd forintra emelkedett. A profit meghaladja az 5,55 milliárd forintos elemzői várakozásokat. Megjegyzik, hogy a társaság a következő negyedévről előrehozott, 2,78 milliárd forint értékű szállításai a számítások szerint 1,84 milliárd forinttal járult hozzá a profithoz. A 28,51 milliárd forint nem konszolidált árbevétel 16,3 százalékkal haladta meg a bázist.
Konszolidáltan az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 631 forint, nem konszolidáltan pedig 722 forint. A társaság a gyorsjelentésben az előrehozott szállítások mellett azzal magyarázza a nyereség növekedését, hogy a gyenge forint miatt emelkedett a forintban számolt exportárbevétel.
A nem konszolidált 28,51 milliárd forint árbevételből a belföldi értékesítés 7,3 milliárd forint volt, 8,5 százalékkal kevesebb a bázisnál, ugyanakkor az export 28,2 százalékkal 21,2 milliárd forintra nőtt. Dollárban az export 12 százalékkal 106,7 millió dollárra emelkedett, és ebből 13,9 millió dollár értékű kivitel a következő negyedévről előrehozott szállítás volt.
Visszaesés a belföldi piacon
A belföldi piac a 2007 visszaesés, majd stagnálás után a múlt év negyedik negyedévében növekedett, de ez elsősorban a vény nélküli és a kórházi felhasználású készítményekre volt érvényes. Az árverseny a támogatott gyógyszerek, és különösen a generikus készítmények esetében tovább erősödött - jegyzi meg a társaság.
A francia Servier többségi tulajdonában lévő Egis belföldi forgalmának 26 százalékát, 1,9 milliárd forint értékben az anyavállalattól átvett termékkör eladása adta. A 106,7 millió dollár értékű exportból 38,1 milliót az oroszországi és más FÁK-országokbeli eladások tették ki, ami éves szinten 21 százalékos növekedést jelent. Csak Oroszországban 35 százalékkal 28,9 millió dollárra nőtt egy év alatt a forgalom, míg az ukrajnai eladások 49 százalékkal 2,7 millió dollárra estek vissza. Az Egis legnagyobb közép-kelet-európai piaca Lengyelország, ahol az üzleti év első három hónapjában 2008 október-decemberben 28,8 millió dollár értékű terméket adtak el, ami 143 százalékkal több a bázisnál.
A döntően dollárban exportáló Egis számára a forint gyengülése az előző év hasonló időszakához képest 1,1 milliárd forinttal "értékelte fel" a társaság exportját. Az értékesítés önköltsége 4,4 százalékkal volt kisebb az előző üzleti év hasonló időszakánál, így a bruttó fedezet (az értékesítés árbevétele és a közvetlen költségek különbözete) 17,33 milliárd forintot tett ki, ami 35,1 százalékos éves növekedést jelent.
Komoly költsénövekedés volt
A gyógyszergyár működési költségei éves összehasonlításban az első negyedévben 18 százalékkal nőttek. Az igazgatási költségek 25 százalékkal voltak magasabbak a bázisnál, de a növekedés fele a kockázatos vevőkkel szembeni értékvesztés elszámolásából adódott. Az összes ráfordítást figyelembe véve az üzemi szintű nyereség elérte az 5,56 milliárd forintot, ami 115 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az előrehozott szállításokat figyelmen kívül hagyva az üzemi szintű profit 44 százalékkal 3,7 milliárd forintra nőtt.
A pénzügyi tevékenységből 264 millió forint nyereség származott, így az adózás előtti profit 5,82 milliárd forint volt, 98 százalékkal több a bázisnál. Az Egis a múlt év október-decemberben 1,5 milliárd forint értékű beruházást valósított meg.
A társaság nem konszolidált mérlegének főösszege az időszak végén, 2008. december 31-én 133,9 milliárd forintot tett ki, 13,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A 7,786 milliárd forint jegyzett tőkéjű Egis saját tőkéje az év végén, 15,2 százalékos éves növekedéssel, elérte a 120,1 milliárd forintot. Konszolidáltan a társaság mérlegfőösszege 144,7 milliárd forint volt, a saját tőke pedig 122,6 milliárd forint. A mérleg főösszege 12 százalékkal, a saját tőke pedig 11,2 százalékkal nőtt egy év alatt.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.