A Mol Nyrt. egy órával késve, délben kezdődött közgyűlésén a részvényesek döntöttek arról, hogy 2008 után nem fizetnek osztalékot, és megszavazták azokat az előterjesztéseket, amelyeket a menedzsment javasolt a cég függetlenségének garantálására. A közgyűlés nyitányát azért halasztották el egy órával, mert az eredeti időpontra, a csütörtök délelőtt 11 órára meghirdetett eseményen nem jelent meg annyi részvényes, amennyi képviselné az érvényességhez szükséges 50 százalék plusz egy szavazati jogot.

A 11 órára összehívott közgyűlésen csak a szavazati jogokat képviselő részvényesek 43,11 százaléka jelent meg, így a közgyűlést egy órával későbbre újra összehívták - amin az új nagytulajdonos, az orosz Szurgutnyeftyegaz éppúgy nem vehetett részt, mint az eredeti időpontra kiírton sem.
A délben kezdődött közgyűlésen - amely a megjelent részvényesek számától függetlenül határozatképes volt - a részvényesen 44,12 százaléka jelent meg, a felszólalásokat csak magyarul lehet elmondani, és legfeljebb három percig tarthattak - jelentette lapunk tudósítója a helyszínről.
Védekeznek a lopakodó felvásárlás ellen
Korábbi hírek szerint a Mol vezetése megpróbálja körülbástyázni a céget az úgynevezett lopakodó felvásárlási kísérletekkel szemben. Ezt sikerült is elérni, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Mol sorsát hosszú távon meghatározzák a csütörtöki közgyűlés döntései, azon ugyanis a részvényesek hitet tettek az önálló stratégia következetes végigvitele mellett. A vállalat nem a "sarki fűszeres", hanem egy olyan stratégiai cég, amelyik a régióban az energiaellátás diverzifikálását is lehetővé teszi - vélekedett az elnök-vezérigazgató. Szerinte a döntésekkel védekeznek egy lopakodó felvásárlás ellen, megnövelték az igazgatóság jogkörét, ezzel a cég rugalmasságát, kiterjesztették a magyar állam aranyrészvényéhez kötődő vétójogokat, és jogtechnikai hiányosságokat szüntettek meg.
Azokra az előterjesztésekre mondtak igent csütörtökön, amelyeket a menedzsment javasolt a cég függetlenségének megőrzésére. Így az igazgatóság tagjait nehezebben lehet visszahívni, a részvényesek 75 százalékának kell ezt jóváhagynia, és egyetlen közgyűlésen csak egy igazgatósági tagot lehet visszahívni. Sőt, az ilyen célra összehívott közgyűlésen további három hónapig újabb visszahívásra nem kerülhet sor.
A közgyűlés elfogadta azt is, hogy függetlenül attól, hogy egy részvényesnek mekkora a tulajdoni hányada, legfeljebb 10 százaléknyi szavazati joga lehet. Korábban a magyar államra, vagy a nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervre ez a kitétel nem vonatkozott.
Bővült a magyar állam jogköre
A közgyűlés döntése értelmében az igazgatóság felhívására a 2 százaléknál nagyobb tulajdonnal rendelkező részvényes köteles haladéktalanul nyilatkozni, hogy ki a "tényleges haszonhúzó tulajdonos", és ha ennek nem tesz eleget, vagy feltételezhető, hogy a válasz megtévesztő, akkor a szavazati joga felfüggeszthető. Mindezek az intézkedések elvileg megnehezíthetik a Szurgutnyeftyegaz térnyerését is a Molban.
Az aranyrészvényes vétójogát is kiterjesztette a közgyűlés, ez a magyar állam jogosítványait bővíti. Ez azt jelenti, hogy az aranyrészvényes szavazata szükséges az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló megválasztásához és visszahívásához, az adózott eredményről szóló döntéshez és az alapszabály főbb pontjainak módosításához.
Hernádi nyilatkozata a Szurgutról
Hernádi Zsolt szerint nem látnak esélyt arra, hogy stratégiai együttműködést alakítsanak ki a Mol és a Szurgut között. A Mol továbbra is pénzügyi befektetőnek tekinti a Szurgutot, és ennek megfelelően tájékoztatja az orosz céget a Mol működéséről és terveiről. Ez azt jelenti, hogy minden olyan tájékoztatást megkap a Szurgut, mint az összes többi pénzügyi befektető, de stratégiai terveiről nem ad tájékoztatást a Mol. Hernádi szerint ezt nem is teheti meg a jelenleg érvényes törvények értelmében.
A társaság első embere kizárólag Budapesten, hivatalos formában hajlandó tárgyalni a Szurgutnyeftyegaz képviselőivel. Eddig ugyanis csak április 9-én jelezte a Szurgutnyeftyegaz a tulajdonszerzést. Emellett felhívták őt telefonon, hogy Vlagyimir Bogdanov, a Szurgut első embere szívesen látná a szállodai szobájában.
"A horvát államnak visszavásárlási joga van a Mol tulajdonában álló INA-részvényekre, így ők nyugodtan fogadták a Mol tulajdonosi szerkezetében történt változást" - mondta Hernádi. Mosonyi György vezérigazgató szerint ugyanakkor nincs versenyjogi aggálya egy esetleges Mol-Szurgutnyeftyegaz együttműködésnek, a két társaság ugyanis kitermelésben és értékesítésben is teljesen más piacokon tevékenykedik.
A közgyűlés a mandátumuk lejárta miatt újra igazgatósági tagnak választotta Csányi Sándort, az OTP-elnök-vezérigazgatóját és Dobák Miklóst 2014 áprilisáig.
Nem fizet osztalékot a Mol
Nem fizet osztalékot a Mol Nyrt. a 2008. évre, a nyereséget eredménytartalékba helyezi - döntöttek végül a halasztott közgyűlésen a részvényesek. Ugyanakkor a cég fenntartja hosszú távú osztalékfizetési politikáját, azaz a jövőben a befektetések függvényében a normalizált eredmény 40 százalékát osztalékként kifizeti.
A közgyűlés a Mol Csoport nemzetközi számviteli szabvány alapján készült (IFRS) konszolidált éves beszámolóját 2916 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 141 milliárd forint anyavállalati részvényesekre jutó eredménnyel fogadta el.
A közgyűlés megszavazta a Mol Nyrt. magyar számviteli szabályok szerint elkészített éves beszámolóját is 2595 milliárd forint mérlegfőösszeggel, mínusz 223 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel és 131 milliárd forint lekötött tartalékkal.
Mosonyi: A Mol erős és stabil vállalat
A Molnak erős, stabil a pénzügyi háttere, és célja az, hogy még erősebbé váljon pozíciója azért, hogy ha vége lesz a recessziónak, ki tudja használni a fellendülés idején a piaci lehetőségeket - mondta Mosonyi György, a társaság vezérigazgatója a közgyűlésen. A társaságnak 1,5 milliárd euró lehívatlan hitelkerete van, és felkészült a szűk esztendőkre.
Mosonyi kifejtette, 2010-ben és 2011-ben még inkább stagnálást vagy nagyon enyhe növekedést várnak, 40-80, de inkább 80 dollár közeli hordónkénti kőolaj árral. A vezérigazgató úgy vélte, az alacsony olajár miatt a finomítói árrések nem tarthatók fenn, és Európában már most negyven olyan finomító van, amelyiknek negatív az eredménye. Úgy vélte, a költségek - például az áram árának növekedése- miatt várhatóan csak a hatékony finomítók tudnak nyereségesen működni, illetve fennmaradni.
A Mol továbbra is elkötelezett a szigorú költségkontroll mellett, s így az idei beruházási összeget 35 százalékkal 220 milliárd forintra csökkenti. Később valósítják meg például a Dunai Finomító egyik projektjének azt részét, amelyik sok pénzbe kerül.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.