[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

> befektetés

Júniusban átveheti az INA irányítását a Mol

MTI|2009. 05. 05., 21:22|Utolsó módosítás:2009. 05. 05., 21:23|

A Mol a június 10-i részvényesi közgyűlésen veheti át a kormányt az INA-ban - jelentette keddi számában a Poslovni Dnevnik horvát lap, amely szerint az INA új vezetőjének Geszti Lászlót választják majd, aki már jelenleg is az INA elnökségében ül. Geszti jelenleg a Mol kiskereskedelmi ügyvezető igazgatója.

MIBŐL LESZ LAKÁSA?

Ön is szenved a válságtól?

Van róla története?
Írja meg nekünk!

JÁTSSZ ONLINE!

Tavaly október óta a Mol 47,15 százalékos részesedéssel az INA legnagyobb részvényese. A horvát kormány 44,83 százalékkal rendelkezik. Az idén január végén kötött részvényesi megállapodás alapján a Mol az INA hatfős igazgatóságába három főt delegál, köztük az elnököt, akinek a szavazata egyenlőség esetén dönt. A horvát kormány szintén három főt delegál a testületbe.

A Mol öt főt delegál az INA kilenc fős felügyelő bizottságába. A horvát kormány a szerződés szerint vétójoggal rendelkezik bizonyos esetekben azért, hogy biztosíthassa a nemzeti energia-ellátást és beleszólhasson az INA stratégiai eszközeit érintő egyes döntésekbe.

A részvényesi megállapodás határozatlan időre szól, és addig hatályos, amíg mindkét fél legalább 25 százalék plusz 1 szavazattal rendelkezik az INA-ban. A horvát kormány elővételi jogot kap a Mol INA-részesedésére arra az esetre, ha a Mol ellenséges felvásárlás célpontjává válnék.

A Mol részesedésnövelési ügyletét jelenleg vizsgálják a horvát versenyhatóságok. Lapjelentések szerint ennek nyomán az INA-Molnak horvátországi benzinkút-hálózata egy részétől valószínűleg meg kell válnia. Az INA-részesedés mellett a Mol tulajdonosa még a horvátországi Tifon benzinkút-hálózatnak is - mutat rá a horvát lap.

[origo] címlapon»

Forrás: Hartl Nagy Tamás [origo] Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] A 350 milliárdos Malév-kérdés Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
    Forrás: MTI/Máthé Zoltán Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
70
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] biztosítás
    Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
AEG Lavamat 76260 TL felültöltős mosógépMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor, gőz programok, AWT - Esőztető mosási technológia, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc ..
149.900 Ft
hirdetés

PARTNEREK AJÁNLATA

  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

A középosztály emeltyűje Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.

Szavazás

További adatok » Időjárás »

Partnerek

Forrás: AFP Forrás: MTI