Magyarország szeptember végéig eurokötvényt tervez kiadni, fokozatosan visszatérve a piaci finanszírozáshoz, építve a kormány gazdaságpolitikája iránt növekvő befektetői bizalomra, írta szerdán a Reuters hírügynökség, Oszkó Péter pénzügyminisztert idézve.
A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy az eddigi fájdalmas költségvetési intézkedések után még további megtakarításokra van szükség a közigazgatásban, hogy az államháztartási hiányt jövőre a hazai össztermék (GDP) 3,8 százalékára lehessen csökkenteni az idei 3,9 százalékról.
"Először bizonyítani kellett magunknak és a világnak, hogy a feladatot el tudjuk végezni, és ez a szakasz hétfőn lezárult" - mondta Oszkó a hírügynökségnek, arra utalva, hogy hétfőn a parlament jóváhagyta a jövő évi adóváltozásokat, amelyeket a piac a kisebbségi kormány fő próbatételének tartott, és amelyeken a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tavaly ősszel aláírt hitelkeret-egyezmény is alapul.
Magyarország több bankot megbízott, hogy szervezzen találkozókat kötvénybefektetőkkel egy jövő heti bemutatókörútra, amelynek a végén még nem lesz kibocsátás. "A következő időszakban tesztelni akarjuk, mennyi piaci finanszírozást lehet kihasználni. Fontos, hogy az IMF-től van ígéret és lehetőség további finanszírozásra szükség esetén, de először azon kell dolgoznunk, hogy lássuk, miként vonzhatunk pénzt a piacról, és mennyi lehet az a pénz" - idézte a Reuters Oszkót.
Oszkó azt mondta, a kormány nem lesz partner semmiféle választási költekezéshez. "Nem hiszem, hogy lenne lehetőség a költségvetés sarokszámainak módosítására. Lehet vitát nyitni a szociálpolitika prioritásairól, de több pénzünk nem lesz" - mondta. Hozzátette: további megtakarításokra van szükség a helyi közigazgatásban és a közlekedési rendszerben, főleg a MÁV-nál.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.