A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 313,46 pontos, 1,97 százalékos emelkedéssel, 16 251,16 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt hétfő, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol hétfőn 320 forinttal, 2,50 százalékkal 13 145 forintra erősödött, Az OTP részvények ára 82 forinttal, 2,40 százalékkal 3 500 forintra nőtt, A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,79 százalékkal 640 forintra emelkedett, A Richter papírok árfolyama 600 forinttal, 1,64 százalékkal 37 100 forintra növelte értékét.
Szegner Balázs , az EQUILOR Befektetési Zrt. üzletág igazgatója elmondta: a budapesti tőzsde hétfői emelkedése a pozitív nemzetközi befektetői hangulatnak tudható be, ami elsősorban a még mindig kedvező híreket szolgáltató amerikai gyorsjelentési szezonnak köszönhető.
Az immáron több mint egy hete tartó globális optimizmus hatására a lengyel tőzsde több mint 5 százalékot, a román piac mintegy 4 százalékot, Prága Budapesthez hasonlóan 2 százalékot, míg a bécsi börze 1,3 százalékot erősödött hétfőn - mondta el, ismertetve a régiós piacok teljesítményét.
Kiemelte: az átlagosnál kisebb forgalmat produkáló BÉT-en a Mol nyerte a nagyok versenyét, "orrhosszal" megelőzve a nap túlnyomó részében legjobban emelkedő OTP-t. A Magyar Telekomnak ezzel szemben csak a nap végére sikerült kihevernie a svájci UBS bank hétfő reggeli döntését, amelyben megerősítette a magyar távközlési cég részvényeire vonatkozó eladási ajánlását és 550 forintos célárfolyamát.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.