A nemzetközi piacokon uralkodó pesszimista hangulattal összhangban péntek délután újra elözönlötték az eladók a pesti tőzsdét, ennek eredményeként a BUX 6 százalékos mínuszban zárt. A héten a tőzsde rég nem látott mélyrepülést mutatott, az OTP például értékének közel ötödét veszítette el. A forint már korábban bemutatta a szabadesést: hét közben 284 forint fölött is megfordult az euró, első sorban a görög gondok miatt.

Fekete hét a tőzsdén
Péntek délután meredek esésbe kezdtek a tőzsdeindexek szerte a világon. A magyar tőzsde sem volt kivétel, a BUX 21 424 ponton végzett, ami több mint 6 százalékos esést jelent a csütörtöki záráshoz képest.
A vezető részvények közül az OTP szerepelt a legrosszabbul, a bankpapírok árfolyama 5850 forinton kötött ki, ez 7,2 százalékos zuhanásnak felel meg. A Mol 6 százalékkal 17 950 forintra esett a pénteki kereskedésben, a Magyar Telekom 4,9 százalékkal 625, a Richter pedig 7,8 százalékkal 39 ezer forintra süllyedt.
A fontosabb nemzetközi indexek közül a budapesti tőzsde zárása után - magyar idő szerint délután öt óra előtt - a londoni és a frankfurti mutató több mint 3, a párizsi pedig 4 százalékos mínuszban volt. New Yorkban a Dow Jones 1,5 százalékos mínusznál járt ekkor.
Egy hét alatt értékének ötödét vesztette el az OTP
Egész héten rosszul szerepeltek a pesti részvények, miután a nemzetközi piacokon elsősorban a görög válság és annak továbbterjedésétől rettegő befektetők felsorakoztak az eladói oldalon. A héten kedden jött az első nagy pofon, az erős eladói nyomás miatt 3,5 százalékos mínuszban zárt a BUX, majd szerdán és csütörtökön is gyengült, erre tett rá egy lapáttal a pénteki zuhanás. A számok kiábrándítóak: a BUX múlt péntekhez - április 30-ához - képest 13,5 százalékot veszített értékéből. Az OTP árfolyama 18,5 százalékkal esett, a Mol 12,7 százalékkal került lejjebb, a Magyar Telekom 13,2, a Richter pedig 9,3 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni egy hét alatt.
A piaci szereplők attól félnek, hogy Görögország mellett Spanyolroszágnak és Portugáliának is nemzetközi pénzügyi segítségre lesz szüksége. Az említett országok költségvetési gondjai miatt a befektetők bizalma megrendült az eurózónában és ezért az euróban lévő befektetéseiket igyekeznek felszámolni és biztonságosabb célpontok felé veszik az irányt - ezzel párhuzamosan pedig tartózkodnak a kockázatosabbnak tartott eszközöktől, így a magyar papíroktól és a forinttól is.
Menedéket keresnek a befektetők
"Félelem lett úrrá a piacon és nem biztos, hogy most már olyan merészen fognak vásárolgatni az eddigi töretlen emelkedésben bízók, hisz kezd megváltozni a piaci hangulat, és komolyan kell venni a világgazdaság adósságspiráljával kapcsolatos aggodalmakat, de nem csak Európában, amit most oly annyira hangos a média, hanem az USA-ban, Japánban és még sok más helyen" - vélik a Cashline elemzői. Az egyre fokozódó kockázatkerülés miatt a rizikós piacokról a menedéket jelentő eszközök - amerikai állampapírok, arany, japán jen, svájci frank - felé vették az irányt a befektetők.
A Cashline elemzése szerint az elmúlt hónapokban látott áremelkedés egyáltalán nem tükrözi vissza a valós gazdasági helyzetet, túlságosan is előreszaladt a piac az árazásban. Ezért nem lenne meglepő, ha az árfolyamokat nagyban befolyásoló alapkezelők a következő hetekben, hónapokban átrendeznék befektetéseiket, amely esés eredményezne.
Devizahitelesek rémálma
A forint viharos héten van túl, tavaly június óta nem látott mélységbe gyengült az euróval szemben. A héten leggyengébb árfolyama 284 forint fölött volt, pedig a választások után még 264 alatt mozgott. Péntek délután a magyar piacok zárásakor 279,75 forint volt egy euró. A dollár euróval szembeni erősödése pedig oda is vezethet, hogy 300 forintra kerül a közös pénz árfolyama.
A forintra leginkább a görög válság van kihatással, amely bizonytalanságai kiterjedtek a spanyol és portugál leminősítés után a mediterrán térségre. Az eurózóna tagállamai sorban fogadták el csatlakozásukat a görögök mentéséhez, a legfontosabb segítő Németország parlamentje pénteken fogadta el a lépést, amellyel egy három éves programban oldanák meg az ország finanszírozását. A már gyenge forintnak ugyan nem sokat ártott az amerikai tőzsdekáosz, de jót se tett neki, ezért ez is kockázati tényező lett.
A devizahiteleseket leginkább érintő svájci frank árfolyama egy éve nem látott szintre került: péntek estére 193,62 forintot ért egy frank. Az ezzel kapcsolatos aggodalmak az adócsökkentés körüli kormány-ellenzék vitában is előkerült. Szollár Domokos kormányszóvivő szerint a fedezetlen csökkentés a hiány emelkedéséhez és a piaci bizalom elvesztéséhez vezet, ami által gyengül a forint és veszélybe kerül sok kölcsön törlesztése az 1,7 millió devizahitelesből. Matolcsy György az új kormány várható nemzetgazdasági minisztere azt mondta, hogy "erkölcsi kérdésként" kezeli a devizahitelesek ügyét, a megoldást az állami részvételű átváltási programban látja, amelyben a külföldi pénz alapját forintra lehetne cserélni.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.