A forinthoz hasonlóan a vezető magyar részvények árfolyama is esett a hétfői nyitás után, később azonban csökkent a papírok hátránya. Az eladói nyomás a magyar kormány IMF és EU képviselőivel folytatott tárgyalásainak felfüggesztésével magyarázható.
Nem sokkal 10 óra előtt a magyar tőzsde részvényindexe, a BUX 2,5 százalékos mínuszban volt, szemben a nyitás utáni közel 5 százalékos süllyedéssel.
Az OTP Bank is javított helyzetén, a nyitás utáni több mint 8 százalékos mínusz 5 százalékra csökkent. A Mol korábbi 4,4 százalékos hátránya 2,5 százalékra mérséklődött, a Magyar Telekom 3,8 százalékos mínusza 1,8 százalékra olvadt, a Richter pedig minimális, 0,1 százalékos pluszba került.
Más célpontokat keresnek a befektetők
A devizapiacon is látszik a piac véleménye a magyar kormány és az IMF közötti tárgyalások felfüggesztéséről, az euró hétfőn korán reggel tíz forinttal erősödött a pénteki árfolyamhoz képest.
Ezek után borítékolható volt, hogy a negatív irányban indulnak majd a hétfői nyitás után a magyar részvények és állampapírok - mondta Kovács Roland, az Equilor elemzője. Balásy Zsolt, a Concorde elemzője pedig azt mondta, hogy Amerikába eljött a korábbi hetek emelkedésének korrekciója, ami a magyar piacon különösen nagy esést indukálhat azzal együtt, hogy az IMF küldöttsége idejekorán távozott az országból.
A Quaestor piaci kommentárjában arról ír, hogy a jelenlegi piaci környezetben a befektetők a befektők azon országok részvénypiacai felé fordultak, amelyek fiskális helyzete, illetve eladósodottsági szintje kedvezőbb, továbbá fenntarthatóbb egyensúlyi helyzetben vannak, vagy legalább is arra minden eszközzel törekednek. Ebben a helyzetben minden olyan kijelentés, intézkedés, amely az államháztartási deficit növelése felé mutat, pánikot generál az érintett ország piacain.
Akadnak pozitívumok
Az Erste részvénypiaci kommentárja szerint nem szabad elfeledkezni arról, hogy Magyarország llam már régóta nem is szorult rá a
hitelkeretre, hiszen közvetlenül a piacról finanszírozta önmagát. Az ország relatíve alacsony költségvetési hiánya és a folyó fizetési mérleg többlete mind stabilizálja a forint fundamentális értékét.
"A tárgyalások megszakadása azonban rendkívül negatív üzenetet hordoz, amire esetlegesen ráugranak a spekulánsok. Másrészt problémát jelent, hogy az államadósságon belül magas a devizaarány rövid lejárati szerkezettel. Ennek megújítása pedig kockázatot jelenthet, mert kérdés, hogy mennyire képes az állam ezt forintkötvény kibocsátásokkal helyettesíteni. Ráadásul a piacok esetleges kiszáradása (mint például 2008 őszén) újra nehéz helyzetbe hozhatja hazánkat az IMF-keret nélkül" - áll az Erste elemzésében, amely szerint az mindenképpen pozitívum, hogy a hitelkeret javarészét már lehívta az ország, és ez az MNB devizatartalékát erősíti (összesen 35 milliárd euró).
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.