A MÁV Biztosító négy munkatársának előzetes letartóztatását, kettő esetén pedig házi őrizetet rendelt el vasárnap a bíróság. Az előzetes letartóztatásba helyezettek között van a biztosító az elnök-vezérigazgatója is. Az ügyben sikkasztás és pénzmosás gyanúja miatt folyik nyomozás.
A MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) egymilliárdos sikkasztási ügye miatt négy embert - köztük a biztosító első emberét - előzetes letartóztatásba helyezett vasárnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Két további gyanúsított esetén a házi őrizetét rendeltek el. Előzetes letartóztatásba K. (Kiss) Bálint, K. Lajos, F. Gyula és T. Tibor Károly, házi őrizetbe pedig K. (Kiss) Melinda és T. Krisztina került. A végzés nem jogerős, ellene a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek.
A biztosító elnök-vezérigazgatójának, Kiss Bálintnak és lányának, Kiss Melindának az ügyvédje, Zamecsnik Péter a távirati iroda érdeklődésére elmondta: az ügyészség a szökés és elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint az összebeszélés és az eljárás sikerének meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a hat gyanúsított előzetes letartóztatását.
A bíróság ezeket a veszélyeket a két védence közül Kiss Bálint vonatkozásában látta megalapozottnak, ezért őt előzetes letartóztatásba helyezte. Kiss Bálint jelenleg kórházban van, ezért az előzetes letartóztatását is ott hajtják végre: a hatóság gondoskodik őrizetéről. Kiss Melinda tekintetében csak az eljárás sikerének meghiúsítását látta egyelőre megalapozottnak a bíróság, őt ezért helyezték házi őrizetbe - mondta az ügyvéd.
Sikkasztás, pénzmosás különösen nagy értékre
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) még szombaton közölte, hogy a pénzügyőrök hat embert vettek őrizetbe az ügy kapcsán, köztük Kiss Bálintot, a biztosító elnök-vezérigazgatóját. Az MTV Híradója azt állította: az elnök-vezérigazgató egyik családtagját is őrizetbe vették. A gyanú szerint egymilliárd forintot utaltak át a káresetekre elkülönített tartalékból különböző bankszámlákra, ahonnan fel is vették a pénz egy részét. A VPOP különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt nyomoz.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteken felügyeleti biztosokat küldött ki a biztosítóhoz a folyamatos működés és pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében, miután a VPOP elindította a nyomozást. A kirendelt felügyeleti biztosok gyakorolják az egyesület elnök-vezérigazgatójának a jogait és kötelezettségeit.
A felügyelet múlt pénteken hozott határozatában április 8-ától megtiltotta az egyesületnek, hogy új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseket kössön, egyben arra kötelezte a biztosítót, hogy június végéig készítse elő meglévő kgfb szerződésállománya másik biztosítóra való átruházását.
A PSZÁF ezt azzal indokolta, hogy a MÁV ÁBE nem rendelkezik megfelelő mértékű tartalékkal, ami hosszú távon veszélyezteti az intézmény biztonságos működését. A határozat szerint az egyesület a tartalékhiány megszüntetésére nem tudott elfogadható pénzügyi tervet bemutatni. A PSZÁF kezdeményezte a biztosító első számú vezetőjének és vezető biztosításmatematikusának felmentését is.
Az egyesület első reakcióként tagadta, hogy a határozatot átvették volna, amely így szerintük jogilag nem is létezik. Kiss Bálint elnök-vezérigazgató szerint az egyesület nem tartalékhiányos.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.