Évközben is felmondhatóak lesznek a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) szerződései, amennyiben új biztosítóhoz kerülnek az ügyfelek. Az évközi felmondásra ugyanis ebben az egyetlen esetben van lehetőség. Márpedig a hosszú távú, végleges megoldást csak ez jelentheti a jelenlegi gondokra - mondta el az [origo]-nak Binder István, a felügyelet szóvivője. Érdeklődök biztosan lesznek is, de komoly ajánlatot csak a mérleg ismeretében lehet tenni a szakértők szerint.

Egyre biztosabb, hogy új társasághoz kerülnek a MÁV ÁBE ügyfelei
A közgyűlést a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kell összehívnia az egyesületnek. Ezen tárgyalni kell a felügyelet két kezdeményezését: az első számú vezető (az elnök-vezérigazgató), valamint a vezető biztosításmatematikus leváltását.
A határozat kézhezvételétől kell az egyesületnek - a társbiztosítók megtérítési követeléseire tekintettel - megképeznie a függőkár tartalékot. A felsoroltak végrehajtása a múlt pénteken kinevezett felügyeleti biztos, Gazda-Pusztai Sándor és két helyettese - Feróné Szép Rita valamint Nemeskéri Attila - feladata.
A MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (ÁBE) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelek szerződéseiket alapesetben csak 2008. december 31-ével tudják felmondani. Addig az ügyfelek kötelesek eleget tenni díjfizetési kötelezettségüknek.
Rendkívüli felmondás kizárólag állományátruházás esetén, az új biztosító értesítésének kézhezvételét követő 30 napon belül lehetséges - mondta az [origo]-nak Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője.
Binder lapunknak azt is elmondta, hogy a mostani ismereteik alapján az egyesület eszközállománya a folyamatban lévő ügyek kezelésére elegendőnek látszik, a hosszú távú, megnyugtató megoldást azonban csak az állomány átruházása jelentheti.
A felügyeleti biztosok által irányított egyesület jelenleg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állomány átruházásának előkészítését végzi. Amennyiben a fennálló kgfb-szerződések átruházása megvalósul, úgy az azt átvevő biztosító a 2008-ban nem változtathatja meg a biztosítási díjakat - hívja fel a figyelmet Binder. Az átruházással átkerült MÁV ÁBE-ügyfeleknek idén tehát ugyanazt a díjat kell fizetniük az új biztosítónál is, mint amit a MÁV ÁBE részére fizettek.
Mérlegelni 30 napig lehet
A kgfb-szerződésállományt átvevő biztosító az állományátruházást engedélyező felügyeleti határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles az átadásról minden érintett szerződő felet (azaz volt MÁV ÁBE-ügyfelet) írásban értesíteni. Az ügyfél az értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül az átvevő biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával a szerződését - 30 napon belül - felmondhatja.
A volt egyesületi ügyfél az átvevő biztosítónál történő esetleges rendkívüli felmondását követően (az állományátruházással az átvevő biztosítóhoz került szerződése rendkívüli felmondásból eredő megszűnésének napját követő nap 0. órájától kezdődő kockázatviselési kezdettel) a piaci kínálatból, az egyes biztosítók által meghirdetett díjtarifákkal összhangban szabadon kötheti meg új kgfb-szerződését.
Aki nem fizeti a díját, csak a régi biztosítóval szerződhet
A díj nemfizetésével megszűnt kgfb-szerződések ügyfeleire ez nem vonatkozik. Ők új kgfb-szerződést csak az egyesületnél köthetnek újra a bónuszfokozat elvesztése mellett (A00 díjjal). Más biztosítók ezen ügyfelek ajánlatait nem fogadhatják be.
A MÁV Általános Biztosító Egyesület számára a PSZÁF által előírt kötelezettségeket a felügyeleti biztosnak kell végrehajtania, így a kgfb állomány átruházást is neki kell levezényelnie, érdeklődők máris vannak - mondta korábban Binder István.
Lesznek érdeklődök, de a kockázatok miatt kérdéses, hogy tesznek-e ajánlatot
Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó szakértők szerint nem meglepő, hogy több biztosító is érdeklődik az egyesület ügyfélköre iránt. Azt azonban, hogy érdemes-e átvenni a 200 ezerre becsült ügyfélkört, csak a mérlegadatok ismeretében lehet megmondani - mondta az [origo]-nak az egyik biztosítótársaság vezetője. Ezért egy tényleges ajánlat előtt mindenképpen betekintést kell kapniuk abba, hogy milyen feltételekkel kell szembenézni.
Nagyon fontos, hogy az átvételhez jól mérjék fel a kockázatokat. Van olyan ugyanis, hogy egy kárbejelentés akár egy évig is elhúzódik, illetve főleg a nagyobb anyagi kárral járó személyi sérüléses baleseteknél az esemény után jóval is kiderülhet, hogy a kártérítés összege sokkal magasabb az eredetinél.
Ráadásul a biztosítónál nem lehet tudni, hogy az esetleges fedezethiány miből van. Könnyen lehet ugyanis, hogy ezt akár a normál működés is eredményezhette, mivel például az egyik biztosító számításai szerint a MÁV ÁBE tehergépjárműveknél alkalmazott tarifáival nehezen elképzelhetően tartják az eredményes működést.
A hároméves működés miatt van vita a tartalék miatt
A biztosítók tartalékait két, 2001-ben hozott pénzügyminiszteri rendelet szabályozza. Az első valamennyi biztosításra ad szabályokat, míg a második kifejezetten csak a kgfb tartalékairól rendelkezik. Ez utóbbi háromféle tartalékot ismer, ezek: járadék-, függőkár- és IBNR (a bekövetkezett, de még be nem jelentett károk) tartaléka.
A másik rendelet részletezi az egyes tartalékok képzési szabályait. Akinek járadékot fizet a biztosító, az után annyi tartalékot kell ma képezni, amennyi - a hozamával együtt - fedezi a jövőbeli kifizetéseket. A biztosítók ezt a tartalékot igyekeznek "megváltani", vagyis egy mindkét félnek elfogadható egyösszegű kifizetéssel megszüntetik azt.
A függőkártartalék arra szolgál, hogy a már bejelentett, de még nem vagy csak részben kifizetett károkra fedezetet adjon.
Legbonyolultabb az IBNR - a bekövetkezett, de még be nem jelentett károk - tartalékának a meghatározása. Ha a biztosító még nem műveli 3 éve az adott biztosítást, akkor a "megszolgált" éves díj - a kárkifizetésre jutó díj - legfeljebb 6 százalékáig kell képeznie ezt a tartalékot. Ellenben ha több mint 3 éve műveli már az adott biztosítást - esetünkben a kgfb-t -, akkor a saját statisztikai adatai alapján képezheti az IBNR-tartalékot.
Az MTI értesülése szerint ez a szabály volt az egyik forrása az egyesület és a felügyelet közti vitának. Miután a MÁV ÁBE már több mint 3 év óta köt kgfb-t, ezért joga van a második előírás - a saját adatai - alapján képzett tartalékolásra. A felügyelet véleménye szerint viszont az állomány olyan dinamikusan nőtt, hogy az előző évek adatai nem alkalmasak a következő év tartalékainak a megállapítására. Valószínű ugyanis, hogy a nagy tömeggel nagyobb kockázatú ügyfelek is érkeztek az egyesülethez.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.