Panasszal fordul az Európai Bizottság versenypolitikai biztosához három magyar tulajdonban álló, nyílt szabványú szoftvertermékeket forgamazó vállalat egy 25 milliárdos szoftver közbeszerzés miatt.
Kürti László, az egyik cég, az Open SKM Agency Kft. ügyvezetője kedden az MTI-nek elmondta a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSzF) az idén január elején írt ki beszerzési eljárást szoftverekre, amelynek feltételei szerinte több ponton is sértik a szabad verseny elvét és így bebetonozza a Microsoft monopóliumát a magyar oktatásban és közigazgatásban használt szoftverek területén.
A három cég - az Open SKM, a Multiráció Kft. és az ULX Nyílt Forráskódú Tanácsadó és Disztribúciós Kft. - konzorciumi formában kívánt indulni a központosított közbeszerzési eljárás alapján keretmegállapodás megkötésére irányuló pályázaton, de a műszaki dokumentáció részletes tanulmányozása során arra jutottak, hogy nem érdemes, mert kizárólag az amerikai Microsoft, a világ legnagyobb szoftvercégének termékei nyerhetnek.
"A szövegben 1631 alkalommal szerepel a Microsoft megnevezés, ami már önmagában is törvényellenes, mert egy ilyen pályázat nem nevesíthet terméket" - mondta Kürti László.
A társaságok álláspontja szerint a pályázat versenykorlátozó, mert gátolja az úgynevezett nyílt forráskodú szoftverek felhasználásának esélyegyelnlőségét az oktatásban és a közigazgatásban.
Az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított, mert a pályázat szövegét nem találta összeegyeztethetőnek a hatályos közbeszerzési törvénnyel. A Közbeszerzési Döntőbíróság mint elsőfokú hatóság februárban helybenhagyta a kiírást. A GVH fellebbezett a határozat ellen. A Fővárosi Bíróság először május 19-re tűzte ki a tárgyalás napját, majd július 7-re halasztotta. A három cég szerint mindkét lépés jogellenes, mert a közbeszerzéssel kapcsolatos ügyek tárgyalását sürgősséggel, harminc napon belül meg kell kezdeni.
Időközben kihirdették a pályázat győzteseit: Microsoft szoftvereket forgalmazó vállalatok nyerték el a megbízást, és a köz-, és felsőoktatásra vonatkozó első szerződéseket összesen 1,4 milliárd forint értékben már meg is kötötték - mondta Kürti László.
Kürti cége a botrányosnak ítélt pályázat ügyében nyílt levéllel fordult a köztársasági elnökhöz, a Fővárosi Bíróság eljárásával kapcsolatban pedig panaszt tett az Országos Igazsgszolgáltatási Tanácsnál. A panasz kivizsgálását a tanács a Fővárosi Bíróság vezetőjének hatáskörébe utalta, a köztársasági elnök hivatalából pedig mind a mai napig nem érkezett válasz - mondta Kürti László.
A három vállalkozás a kedden elküldött közös levélben arra kéri Neelie Kroes versenyügyi biztost, hogy indítson eljárást a KSzF januári pályázatával kapcsolatban. A társaságok azt tartanák kedvező eredménynek, ha a brüsszeli bizottság tagja új pályázat kiírását rendelné el, amelyen nyílt forráskódú szoftverekkel foglalkozó vállalatok is a siker reményével indulhatnának.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.