Az Európai Unió ismét fellépett a Microsoft ellen, ezúttal arra hivatkozva, hogy versenytorzító hatású az Internet Explorer böngésző program hozzákapcsolása a Windows operációs rendszerhez.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0803/20080306internete1.jpg)
Az Európai Bizottság nyolc hetet adott a Microsoftnak arra, hogy az választ adjon a brüsszeli kifogásokra. E kifogások most még csak "előzetes megállapítások" formáját öltik, de ha az abban foglaltakat az Európai Bizottság bizonyítottnak látja, akkor súlyos bírságot szabhat ki.
Ha a Microsoft nem fizet, az ügy akár az Európai Bíróság elé is kerülhet - miként történt ez az elmúlt években, a Brüsszel és Redmond (a cég Washington állambeli székhelye) közötti elhúzódó vitában. Ez a Microsoft számára több mint egymilliárd dolláros fizetési kötelezettséggel ért véget, beleértve a késedelmi kamatokat is. Abban a vitában szintén a Windows program monopolhelyzetével való visszaélések játszották a főszerepet, és a kifogások részben ugyancsak árukapcsolás miatt merültek fel, egyebek közt a Media Player program tekintetében.
Redmondban egyelőre csak annyit mondtak, hogy a Microsoft "elkötelezetten törekszik az európai jogrenddel összhangban álló üzletvitelre".
Egyszerű árukapcsolás, vagy monopolhelyzettel való visszaélés?
A mostani ügyet az Opera Software ASA nevű norvég cég Brüsszelhez intézett beadványa robbantotta ki. Az Opera böngésző szoftvert állít elő, és az uniós piacon méltánytalanul hátrányos helyzetbe szorítottnak érzi magát, mert a Microsoft, amely a világon forgalomban levő személyi számítógépek mintegy 90 százalékához szállítja a működést lehetővé tevő Windows operációs rendszert, e Windows rendszerrel együtt saját böngésző programját, az Internet Explorert csatolja. Így aztán az Internet Explorerrel szemben semmilyen más böngésző program nem lehet versenyképes, aminek meg is van az eredménye: Internet Explorert használnak a számítógépek mintegy háromnegyedében.
A monopolizálódási folyamat önmagát gerjeszti: miután az Internet Explorert használják a legtöbben, az internetes oldalak létrehozói elsősorban úgy tervezik meg az oldalakat és a szoftvereket, hogy azokat a - bevett webes szabványoktól eltérő szabványokat és kódokat használó - Internet Explorer felismerje. Hogy törődnek-e más böngésző programok általi felismerhetőségükkel is, arra már nincs egységes és egyértelmű válasz.
Az Opera Software ASA szerint a Microsoftnak vagy olyan Windows operációs rendszereket lenne szabad csak árulnia, amelyekben nincs benne az Internet Explorer, vagy olyat, amelyben benne vannak más böngésző programok is, és a használó szabadon választhat, melyiket akarja használni.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.