Azerbajdzsán hisz a Nabucco jövőjében

Vágólapra másolva!
Az azeri energiaügy miniszter lát fantáziát a Nabucco gázvezetékben, annak ellenére, hogy a nyáron egy konkurens mellett tették le a voksot. A bizakodásra a kitermelés és az export részarányának növekedése adhat okot.
Vágólapra másolva!

„A Nabucco nem halott” – mondta Natik Aliyev, Azerbajdzsán energetikai és ipari minisztere a Reuters szerint. „Minden az erőforrásainkon múlik. És úgy gondoljuk, hogy elegendő erőforrásokkal rendelkezünk, hogy növeljük a kitermelést”. A miniszter kijelentése azért meglepő, mert a Mol résztulajdonában álló, Magyarországot is érintő gázvezeték sorsa megpecsételődni látszott, amikor a fejlesztési szakaszban álló azeri gázkitermelési projekt, a Shah Deniz II partnerei júniusban úgy döntöttek, hogy nem a Nabucco-Nyugatot fogják használni az Európának szánt földgáz szállításához.

A BP, az azeri állami SOCAR, a Total és Statoil alkotta konzorcium a nyáron a magasabb görög és olasz gázárak miatt a Transz-Adria vezetéket (TAP) választotta, hogy a Kaszpi-tenger alatt megbúvó szénhidrogén-kincs egy részét az EU-ba juttassa. A 40 milliárd dolláros projekt a Nabucco-hoz hasonlóan jelentősen csökkentené a térség függését Oroszországtól, növelve az ellátásbiztonságot a beszerzési útvonalak diverzifikálásának köszönhetően. Versenytársával ellentétben azonban Görögországon és Albánián, illetve az Adria alatt juttatná el a földgázt Olaszországba, majd onnan Nyugat-Európába, kikerülve Bulgáriát, Romániát, Magyarországot és Ausztriát. Amennyiben a tervek szerint 2019-re elkészül, a TAP 10 milliárd köbméter éves kapacitással rendelkezne, kiegészítve egy hat milliárd köbméteres törökországi leágazással.

Natik Aliyev az éves 16 milliárd köbméter pesszimista becslésnek nevezte, aki szerint a Shah Deniz mező tartaléka akár 20 milliárd köbméter is lehet évente. A fennmaradó mennyiséget Azerbajdzsán kész Európának egy alternatív útvonalon eljuttatni. Erre a célra a Nabucco is alkalmas lehetne. 2020-tól, amikor a kitermelés a Kaszpi-tenger alól teljes kapacitáson fog üzemelni, Azerbajdzsán a jelenlegi 27 milliárd köbméter helyett 40 milliárd köbméter földgázt lesz képes a felszínre hozni évente.