Kártalanít a Ford

Vágólapra másolva!
A C-Max Hybrid többet fogyaszt, mint azt a gyár állította. A Ford autónként 550 dollárt fizet a költségtöbbletért, az új autóknál pedig már a korrekt adatokat adja meg. Becslések szerint a kártérítési akció 10-17 millió dollárba kerülhet.
Vágólapra másolva!

A Ford Motor Company kártalanítja a C-Max Hybrid modellek tulajdonosait. A cég azért fizet, mert augusztusban a modell teljesítményének felülvizsgálata során kiderült, nem olyan jó a hatékonysága, mint azt korábban állította a gyártó - írja a New York Times.

Az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynöksége azután vizsgálta felül a C-Max Hybrid teljesítményét, hogy vásárlói panaszok érkeztek arról, hogy kocsik többet fogyasztanak, mint az a rajtuk lévő matricákon szerepelt. A félrevezető jelzés szerint egy gallon benzinnel 47 mérföldet (75,6 kilométert) tesz meg az autó. A tesztek során kiderült, hogy egy gallon, azaz 4,5 liter benzinnel csak 43 mérföldet (69,2 kilométert) tud megtenni a C-Max Hybrid.

A Ford szerint az eltérés oka az lehet, hogy egy korábbi modell, a Fusion Hybrid adatait használták sztenderdként. Ezentúl viszont külön fogja tesztelni és címkézni a két modellt. A hibridek fogyasztása egyébként érzékenyebb a vezetési körülmények változásaira - időjárás, sebesség, légkondícionáló használata - mint a hagyományos gépkocsiké, mondta Todd Nielsen, a vállalat szóvivője.

A C-Max Hybrid tulajdonosai 550 dollárt, a lízingelők 325 dollárt kapnak a Fordtól azért a költségtöbbletért, amit üzemanyagra fognak kifizetni a félrevezető matricázás miatt. A 2013 júliusa után legyártott C-Max Hybrideken már a helyes fogyasztási adatot mutató matrica szerepel és a hatékonyabb működést nyújtó szoftverfrissítéssel is el vannak látva.

A Ford azt nem közölte, hogy a kártérítés mennyibe kerül. Becslések szerint 10-17 millió dollár között lehet, a vásárlási konstrukcióktól függően.