Az RWE vezetője szerint Európa-szerte áramszünetek fenyegetnek

Vágólapra másolva!
Peter Terium, az itthon is szolgáltató német energiacég, az RWE vezetője nagyon borúsan látja az európai energiaipar következő éveit.
Vágólapra másolva!

Szerte Európában áramszünetekre kell számítani, mert egyre kevésbé kifizetődő hagyományos erőművet üzemeltetni - mondta a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német RWE vezetője egy keddi interjúban.

Peter Terium elmondta, az áramellátás biztonsága már az utóbbi két télen is nagy veszélyben volt, és továbbra is sorra állnak le az erőművek. A szél- és a napenergia alapú termelés kiépülésének hatására meredeken csökkennek az áramtőzsdei nagykereskedelmi árak, ezért egyre kevésbé éri meg szén- vagy földgáztüzelésű erőművet üzemeltetni. Az RWE erőműveinek 30-40 százaléka veszteséges - mondta a német energetikai óriáscég igazgatótanácsi elnöke a Süddeutsche Zeitungnak.

A termelőkapacitás csökkenése egész Európában veszélyezteti az ellátásbiztonságot. Még nagyobb lehet a baj, amikor majd beindul a növekedés a kontinens gazdaságában, és emelkedik az áramszükséglet. Ez "nagyon aggasztó" kilátás - fogalmazott Peter Terium.

A 70 ezer embert foglalkoztató cég egyedül Németországban 3100 megawattal csökkenti hagyományos erőművi kapacitását 2016-ig, a nukleáris energia használatának befejezését jelentő energiapolitikai fordulat miatt pedig 2022-ig további 4000 megawattal csökken a kapacitása atomerőműveinek leállítása miatt.

Az RWE évente nagyjából 50 milliárd euró árbevételt ér el, az adóssága pedig 33 milliárd euró. A társaság helyzete "veszélyes", eredménye pedig drámaian csökken a közeljövőben - mondta Peter Terium. A válságot érdekeltségek eladásával, tevékenységek kiszervezésével és elbocsátásokkal kívánják kezelni, és csak az elkerülhetetlenül szükséges beruházásokat hajtják majd végre - mondta az RWE vezetője.

Az RWE a magyarországi gáz- és áramszolgáltatás egyik legnagyobb szereplője. A német cég 1995-ben, az energiaágazat privatizációja során jelent meg a magyar piacon. A több mint 820 ezer embert kiszolgáló Főgáz Zrt. mellett érdekelt a 2,2 millió fogyasztót villamos energiával ellátó Elmű-Émász-csoportban és más cégekben is.