Románia magántőke nélkül bővíti az atomerűművét

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az Enel és az ArcelorMittal is kiszáll a romániai Cernavoda atomerőmű (CNE) hármas és négyes blokkjának megépítéséből. A több mint hatmilliárd eurós projektben a Nuclearelectrica állami vállalat marad az egyedüli részvényes. Mivel a cégek úgy döntöttek, élnek a szerződéses jogukkal, a Nuclearelectrica köteles - a névérték 80 százalékán – visszavásárolni az Enel Investment Holding 9,15 százalékát és az ArcelorMittal Galati 6,2 százalékos részvénycsomagját. A román államnak egy hónapon belül 4 millió eurót kell kifizetnie a két magánbefektetőnek.

A cernavodai atomerőműben az eredetileg tervezett öt reaktor közül eddig kettő épült meg: az első 1996, a második 2007 óta működik, 1400 megawatt összesített teljesítményükkel az atomreaktorok az ország villamosenergia-szükségletének mintegy 18 százalékát fedezik. 2007-ben a bukaresti kormány úgy döntött, hogy csak a hármas és a négyes reaktort építik meg, és erre több tendert is kiírtak. A cseh CEZ, a német RWE, a spanyol Iberdrola és a belga-francia GDF Suez csoport is beszállt a projektbe, de ők már 2010-ben visszavonultak.

Románia kínai segítséggel tervezi bővíteni atomerőművét: a szándéknyilatkozatot novemberben írták alá.