Hulladékgazdálkodó cégekről is tárgyal az állam

Vágólapra másolva!
A kormány nonprofit állami monopóliumot akar.
Vágólapra másolva!

A nonprofit jelleggel működtetett állami monopólium megvalósítása a kormány célja a közműszolgáltatások területén – mondta a Napi Gazdaságnak Hegmanné Nemes Sára. A vagyonpolitikáért felelős államtitkár szerint a közműcégek kiemelt stratégiai vállalatok a kormány számára. Azon külföldi cégek esetében, ahol ki akarnak vonulni a hazai piacról, a kormány nyitott a megvásárlásukra. A nemzeti vagyontörvényből is levezethető: a közműcégeknél törekedni kell arra, hogy többségi tulajdonuk állami vagy önkormányzati kézbe kerüljön. Az államtitkár szerint szinte minden nagy energia vagy közműszolgáltató jelentkezett már legalább egykörös egyeztetésre.

A Főgáz már állami kézben van, „de valamennyi bejelentkező szolgáltatóval tárgyalunk, így például a hulladékgazdálkodó cégekkel is” – mondta Hegmanné Nemes Sára. A hulladékgazdálkodó cégek általában sok más nyereséges tevékenységet is visznek a szolgáltatási területükön. Amiről a tárgyalás folyik, az a közszolgáltatási águk, amiből az látszik, hogy a nyereséges részeket eszük ágában sincs eladni. Igen határozott tárgyalás kell ahhoz, hogy ne engedjük, hogy a nyereséges ágak náluk maradjanak, és csak a veszteséges részeket adják el az államnak, mondta a vagyonpolitikáért felelős államtitkár.

Ezeket a cégeket a készülő közműtörvény alapján nonprofittá alakítanák. Az új törvény a hazai közműszolgáltatásokat egy rendszerbe fogja majd: a monopol közműszolgáltatásoknak nonprofitnak kellene lenniük, a keletkező nyereséget vissza kellene fordítani például a szolgáltatás színvonalának emelésébe, a minőség javítására és a biztonságos működés fenntartására. A megvásárolt közszolgáltató cégek, akár állami, akár önkormányzati tulajdonban vannak, a nemzeti vagyon részévé válnak.