Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Idén három kategóriában 19 társaság nyert az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázaton. A pályázat a Virtuális Erőmű Program része, célja pedig, hogy a 2011-es indulástól 2020-ig összesen 200 megawatt fosszilis erőmű-kapacitásnak megfelelő mennyiségű energiát takarítsanak meg a résztvevő cégek, így ennyivel kevesebb erőmű-beruházásra lesz szükség – mondta Fürjes Balázs Zoltán, a Virtuális Erőmű Program Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az elmúlt fél évben több mint 800 cég vett részt a programban, de év végére a számuk eléri a 3 ezret. A szakmai partnerek között egyetemek, gazdasági érdekképviseletek és társadalmi szervezetek is megtalálhatók. A részvétel önértékeléssel indul, ezt követi a megtakarítás vállalása, majd ennek teljesülését standardizált méréssel hitelesítik.

Energiatudatos vállalat címet 8 cég kapott, köztük a Fővárosi Vízművek Zrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. Az energiahatékony vállalat díjat 9 társaság érdemelte ki, köztük az ország primer energiaigényének 2 százalékát felhasználó Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., továbbá az Audi és az Opel magyar leányvállalatai is. Végül a potenciális energiahatékony mentor vállalatok sorába az E.ON Hungária Zrt. és a Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt. lépett az idén.