A paksi bővítés azonnal pénzbe kerül

Vágólapra másolva!
Az orosz kormány jóváhagyta a paksi hitel tervezetét. A magyar fél a hitel ténylegesen felhasznált összegét 21 év alatt fizeti vissza. Az első hiteltörlesztést a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os energiablokkjának működésbe lépéséhez közelebbi március 15-én, vagy szeptember 15-én kell eszközölni, de nem később, mint 2026. március 15-én. A 3,95 százalékos kamatot már az idén fizetni kell.
Vágólapra másolva!

Az orosz kormány jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű hitelt. A rendelkezést, amely csütörtökön jelent meg az állami információs portálon, hétfőn írta alá Dmitrij Medvegyev. Ebben az orosz kormányfő jóváhagyta a magyar és az orosz kormány között a paksi atomerőmű bővítésére nyújtandó orosz állam hitelről szóló, a magyar féllel együtt előzetesen kidolgozott megállapodástervezetet.

Egyúttal utasítást adott a pénzügyminisztériumnak, hogy a külügyi és a gazdaságfejlesztési tárcával, valamint a Roszatommal és a Vnyesekonombankkal együtt tárgyalásokat folytassanak a magyar féllel arról, hogy az egyezményt abban "nem elvi jelentőségű változtatásokat eszközölve" írják alá.

Kezdetektől 20 százalék önrész

A hitelt, amely az aláírandó egyezmény szerint legfeljebb 10 milliárd eurót tehet ki, Magyarország 2014 és 2025 között használhatja fel a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os energiablokkjának megépítésére. Az orosz kormány szerződéstervezete kiköti, hogy a pénzt atomerőművi berendezésekre, a munkálatok elvégzésére és az energiablokkok tervezését, építését, valamint üzembe helyezését célzó szolgáltatásokra lehet fordítani.

A hitelt a magyar fél a beruházás 80 százalékának finanszírozására használja fel az egyezmény keretében aláírandó szerződés alapján. "A kifizetéseket a szerződés értékének 20 százalékát kitevő mértékben a magyar fél euróban eszközli a meghatalmazott orosz szervezeteknek" – azaz a beruházás 20 százalékát eleve a magyar fél fizeti ki.

A dokumentum harmadik cikkelye szerint a magyar fél az orosz állami hitel ténylegesen felhasznált összegét 21 év alatt fizeti vissza. Az első hiteltörlesztést a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os energiablokkjának működésbe lépéséhez közelebbi március 15-én vagy szeptember 15-én kell eszközölni, de nem később, mint 2026. március 15-én.

Hétévente nő a kamat

A hitel törlesztése az egyezménytervezet szerint az alábbiak szerint történik majd: az első hét évben a ténylegesen felhasznált hitel 25 százalékát kell 14 egyenlő részben kifizetni. A következő hét évben a ténylegesen felhasznált hitel 35 százalékát 14 egyenlő részben, és az utolsó hét évben a ténylegesen felhasznált hitel 40 százalékát 14 egyenlő részben kell törleszteni.

A magyar fél az idei évtől évi 3,95 százalékos kamatot fizet az orosz állami hitelért az atomerőművi blokkok működésbe lépéséig, de nem később, mint 2026. március 15-ig. A hiteltörlesztés első 7 évében 4,50 százalékos, a második 7 évben 4,80 százalékos, és az utolsó 7 évben 4,95 százalékos lesz a kölcsön kamata. A magyar fél a paksi atomerőmű bővítésére nyújtandó orosz állami hitelt euróban törleszti.

A köztársasági elnök hivatala február 10-én jelentette be, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt. A finanszírozására nyújtott orosz állami hitelről szóló államközi szerződés megkötése az erőmű bővítéséről létrejött egyezmény végrehajtásának feltétele.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter február 5-én jelentette be, hogy Magyarország megállapodott Oroszországgal a paksi atomerőmű-beruházás pénzügyi szerződésének részletkérdéseiről. Február 19-én Giró-Szász András kormányszóvivő bejelentette, hogy a kabinet megtárgyalta a magyar és az orosz kormány közötti, a paksi atomerőmű-fejlesztés finanszírozását szolgáló államközi hitelmegállapodást, és azt a szokásos módon az Országgyűlés elé terjeszti.