Az államé lett a Főgáz

Vágólapra másolva!
Az MVM kifizette a 41 milliárd forintos vételárat az RWE részére, ezzel a tranzakció lezárult, immár az államé a Főgáz 49,83 százalékos tulajdona. A következő lépés a többségi pakett megvásárlása lesz, erről most kezdődnek a tárgyalások a főtulajdonos Fővárosi Önkormányzattal.
Vágólapra másolva!

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. április 14-én kifizette a FŐGÁZ Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának szerződésben rögzített 41 milliárd forintos vételárát az RWE részére – közölte az MVM. A hatósági jóváhagyásokat követően a fővárosi gáztársaság 49,83 százalékos részvény adásvételi tranzakciója lezárult. A finanszírozáshoz szükséges forrásokat az MNV Zrt. bocsátotta az MVM Zrt. rendelkezésére. A Főgáz Zrt. új igazgatósági tagjává nevezték ki dr. Laczó Sándort, Králik Gábort és dr. Cseh Tamást, míg a felügyelőbizottság új tagjává választották Kóbor Györgyöt és Kiss Csabát. A vagyonértékelést független, nemzetközileg elismert szakértők végezték.

Az MVM és az RWE Gas International N.V. tavaly december 18-án írta alá az adásvételi szerződést. Az MVM közgyűlésének korábbi döntése értelmében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint az MVM Zrt. legnagyobb tulajdonosa, a Magyar Állam képviseletében 41 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt nyújtott a tranzakció teljes körű finanszírozásához, amelyet az év folyamán tulajdonosi tőkeemelésből refinanszíroznak.

A tranzakciót nagy nemzetközi tanácsadók segítették: a The Boston Consulting Group, a PwC, a KPMG és a Siegler Weil Gotshal & Manges Ügyvédi Iroda. Az általuk készített vagyonértékelések alapján állapították meg 41 milliárd forintos vételárat.

Indulnak a tárgyalások a többségi tulajdon megszerzéséről

A tranzakció zárásával párhuzamosan megkezdődnek a tárgyalások a Főgáz-csoport Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló 50 százalék + 1 darab "A" sorozatú részvénycsomagjának, illetve 1 darab "B" sorozatú részvényének megvásárlásáról is. Egy, az ügyletre vonatkozó márciusi kormányhatározat deklarálja, hogy a többségi részvénycsomag vételárának meghatározásához az MVM Zrt. Főgáz Zrt.-ben való kisebbségi részesedésének megszerzése során alkalmazott értékelési módszer az irányadó, ugyanakkor a tényleges vételár rögzítése majd az adásvételi szerződésben történik meg.

A Főgáz-csoport több mint kétmillió ember földgázellátását szavatolja Budapesten és környékén, valamint az ország 10 megyéjében. A több mint 1000 főt foglalkoztató cégcsoport mintegy 820 ezer fogyasztót lát el az 5800 kilométernyi gázhálózatán keresztül. A társaság tavaly közel 2 milliárd köbméter gázt értékesített egyetemes szolgáltatói és szabadpiaci tevékenysége keretében.