Kína bővítheti a román atomerőművet

Vágólapra másolva!
Bukarest befektetőket is keres.
Vágólapra másolva!

A román Nuclearelectrica atomenergetikai állami vállalat versenytárgyalást írt ki a cernavodai atomerőmű (CNE) hármas és négyes blokkjának megépítésére, 6,5 milliárd euró értékben. Az új privatizációs stratégia szerint a román állam a projekt 51 százalékát adná át az érdekelt magánbefektetőknek, a részvények legalább 30 százaléka pedig állami tulajdonban maradna.

Egyedüli részvényes

Románia kínai segítséggel tervezi bővíteni atomerőművét: a szándéknyilatkozatot 2013 novemberében írták alá a szakhatóságok vezetői Bukarestben, Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai és Victor Ponta kormányfő jelenlétében. Eredetileg a cseh CEZ, a német RWE, a spanyol Iberdrola és a belga-francia GDF Suez csoport is beszállt a projektbe, de ők már 2010-ben visszavonultak. Tavaly decemberben a Luxemburgban bejegyzett ArcelorMittal és az olasz Enel is kiszállt a CNE hármas és négyes blokkjának megépítését célzó több mint hatmilliárd eurós projektből, így a román állam a Nuclearelectrica révén a tervezett beruházás egyedüli részvényese maradt.