A Gazprom már érzi a szankciókat

Vágólapra másolva!
Jelentősen csökkent a Gazprom orosz állami energetikai társaság adózott nyeresége az idei első félévben. A második negyedévről viszont emelkedést jelentettek.
Vágólapra másolva!

A Gazprom-csoportot - a kőolajkitermeléssel foglalkozó Gazprom Nyeftyel együtt - szankciókkal sújtotta a Nyugat Oroszország ukrajnai szerepvállalása miatt. Az európai gázszükséglet mintegy harmadát biztosító cégnél folyamatosan értékelik a büntetőintézkedések hatását.

Csökkent a nyereség

A Gazprom vezetése szerint a szankcióknak nem lesz jelentős hatása pénzügyi helyzetére vagy működésére. Ám az első féléves, illetve második negyedéves beszámoló szerint az orosz állami energetikai cég nettó profitja 2013 első félévéhez képest 21,6 százalékkal, 465 milliárd rubelre csökkent (1 dollár 40,55 rubel). A bevételek 11,9 százalékkal emelkedtek, az adózás előtti nyereség pedig 25 százalékkal, 634,564 milliárd rubelre csökkent.

Az idei második negyedévben a társaság adózás előtti eredménye éves összehasonlításban 13 százalékkal, 227,6 milliárd rubelre emelkedett, de nem érte el az elemzők várakozását. A bevételek 1,32 billió rubelre növekedtek az egy évvel korábbi 1,11 billió rubelről, túlszárnyalva az elemzők 1,29 billiós várakozását.

Tartalék Ukrajna miatt

A Gazprom 215,8 milliárd rubelt tartalékba helyezett az első félévben az Ukrajna által felhalmozott, több milliárd dolláros tartozás miatt. Ha Ukrajna kifizeti a felhalmozott gáztartozását, az javítaná a Gazprom eredményét. Az ukrán és az orosz fél az Európai Unió közvetítésével október 21-én Berlinben tárgyal a vitatott gázkérdésről.