Meghirdették az energiahatékonysági pályázatokat

Vágólapra másolva!
Meghirdették az energiahatékonysági pályázatokat.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében első körben 58 milliárd forinttal támogatja a települési vízellátáshoz, szennyvízelvezetéshez és -tisztításhoz kapcsolódó projekteket, mondta Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. Második körben a vízgazdálkodáshoz, ár- és belvízvédelemhez kapcsolódó beruházásokat finanszírozó támogatási konstrukciók elindítását tervezi a szaktárca.

A nyílászárók cseréje

A társasházak energiafelhasználásának csökkentésére, többek között a nyílászárók cseréjére várhatóan még a 2014-ben újabb pályázatokat írnak ki 10 milliárd forint összegben, amit a széndioxid kvóták értékesítéséből finanszíroz az állam. A 2015 első felében meghirdetendő pályázatok főként a megújuló energiaforrások alkalmazásának növelését és az energiafelhasználás csökkentését segítik majd, mondta Szabó Zsolt.

Ezeregyszáz milliárd

A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban az NFM összesen 1116 milliárd forint támogatást oszthat szét, ennyi áll rendelkezésre az uniós és hazai társfinanszírozással együtt a különböző fejlesztési projektekre.