Gyengélkedik a német gazdaság, egyre valószínűbb, hogy az év második felében megtorpan a növekedés, és Európa húzóországa recesszióba zuhan. Magyarország legnagyobb kereskedelmi partneréről van szó, így ha a németek gödörbe kerülnek, akkor súlyos csapás fenyegeti Magyarországot is: adóemelések, újabb megszorítások jöhetnek. Ráadásul elmarad Európa megmentése is.
Recesszióba kerülhet Németország az év második felében - valószínűsíti a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken nyilvánosságra került új előrejelzése. A fejlett világ 34 gazdaságát tömörítő szervezet a harmadik negyedévre 0,5, a negyedikre pedig 0,8 százalékos visszaesést jósol Németországnak. Az első félév jó teljesítménye miatt ez 2012 egészét nézve még mindig nem jelentené a GDP csökkenését, de a növekedés üteme 1 százalék alá esne.
A német gazdaság eddig az eurózóna, sőt az egész Európai Unió húzóereje volt: a napokban megjelent második negyedéves adatok szerint az EU régi tagállamai közül szinte egyedüliként volt képes növekedni az áprilistól júniusig tartó időszakban, de a 0,3 százalékos bővülési ütemet több új tagállam is megirigyelné. A leginkább Magyarország, amelynek GDP-je 1,3 százalékkal csökkent.
A németekbe kapaszkodtunk
Németország az exportra termelő magyar vállalatok első számú felvevőpiaca, rengeteg félkész terméküket vásárolják fel az ottani cégek. A magyar külkereskedelem csaknem egynegyede zajlik az eurózóna legnagyobb gazdaságával - vagyis ha annak lendülete megtörik, azt az idén recesszióba csúszó magyar gazdaság még inkább megszenvedheti.
Magyarország hét legnagyobb (ezermilliárd forint fölötti) exportpiaca 2011-ben:
| Célország | A kivitel értéke (millió forint) |
| Németország | 5 529 930,0 |
| Románia | 1 361 675,9 |
| Szlovákia | 1 312 319,4 |
| Ausztria | 1 260 104,0 |
| Olaszország | 1 113 792,5 |
| Franciaország | 1 041 674,7 |
| Egyesült Királyság | 1 023 034,6 |
| Az összes export 2011-ben | 22 342 502,6 |
forrás: Központi Statisztikai Hivatal, Ksh.hu
"Ennek az évnek Magyarország úgy futott neki, hogy a második félévben már élénkülés lehet, de most már látszik, hogy ebből semmi sem lesz, és a német gazdaság gyengélkedésével akár még a jövő év első negyedében is zsugorodhat a magyar GDP. Az a kérdés, hogy jövőre egyáltalán át tudunk-e menni pluszba" - mondta az [origo]-nak Németh Dávid, az ING Bank makroelemzője. "Attól függ, hogy milyen lesz a lassulás szerkezete, milyen szektorokban lesz erőteljesebb" - mondta ugyanerről Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető makroelemzője.
"A magyar kormány nem tud tenni a belső kereslet élénkítéséért, hiszen az adóemelések miatt a nettó reálbér csökkent, a lakosságnak nincs miből költenie, ezért nagyon érzékenyek vagyunk a külső hatásokra, így a német kereslet esetleges csökkenésére is. Ráadásul már látszik, hogy a kukorica- és a búzatermés rosszul sikerült, és mindkettőből sokat exportálunk. Ezért van rá esély, hogy 1 százaléknál is nagyobb lesz az idei visszaesés" - magyarázta Németh Dávid.
A németek a kínaiaknak adtak el - eddig
Vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a harmadik negyedévben Németország még megúszhatja a zsugorodást. A júliusi ipari termelési adat sokkal jobb lett az elemzők által vártnál, a megrendelések is nagyobb értékben nőttek a becsültnél, és a szövetségi statisztikai hivatal az export és az import bővülését mérte. "Reményt ad, hogy Németországban nem kellenek megszorítások, rendben van a költségvetés. Amellett nem olyan nagyon mély recessziót jósolnak a németeknek, és persze az sem biztos még, hogy egyáltalán bekövetkezik" - mondta Kondrát Zsolt.
Az üzleti hangulatot mérő mutatók azonban azt jelzik, hogy a német vállalkozások egyre pesszimistábbak. A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet fontos igazodási pontnak számító hangulatindexe augusztusban két és fél éves mélypontra került, a ZEW gazdasági várakozásokat mérő mutatója pedig már negyedik hónapja romlik. Az európai autóipar éltanulója, a Volkswagen jelentősen csökkentette az idei évre vonatkozó eladási előrejelzését.
Az ezekhez hasonló jelekből jó ideje következtetni lehet arra, hogy Németország önmagában nem feltétlenül képes kihúzni Európát a bajból. Az Ifo elnöke, Hans-Werner Sinn már július elején stagnálást jósolt az akkori számok alapján, sőt a Markit kutatóintézet beszerzésimenedzser-index már júniusban az utóbbi három évben látott legalacsonyabb szintre süllyedt. (Ez a mutató a megkérdezett cégek tapasztalatait és várakozásait összegzi az új megrendelések, a készletek állománya, a termelés, a szállítói teljesítések és a foglalkoztatási környezet változásai alapján.) "Nem váratlan a német gazdaság kilátásainak romlása, lehetett számítani erre. Nemcsak az eurózóna gondjai, hanem a nagy jelentőségű kínai felvevőpiac lassulása is rosszul jön " - mondta Németh Dávid, hozzátéve, hogy "a recesszió előrejelzése azért kicsit meglepetés".
Egyes szakértők az évekkel ezelőtti nagy krízissel vonnak párhuzamot. A Keller & Coll tanácsadó cég egyik vezetője júliusban a Spiegel nevű német hetilapnak a 2008 őszi válsághoz hasonlította a helyzetet, abból a szempontból, hogy most is a finanszírozás hiányával küszködő bankok fertőzik meg a gazdaság többi szereplőjét. A Business Insider elemzése ugyancsak a 2008-2009-es zuhanórepülést idézi fel, kiemelve, hogy a német gazdaságot akkor elsősorban nem a kemény munka, az okos vezetői döntések vagy a hatékonyan működő rendszer terelte vissza a növekedés útjára, hanem az Egyesült Államokban és Kínában beindított nagyszabású állami ösztönző programok. Mivel ilyenre most nem lehet számítani, az eurózóna megmentését ezúttal aligha lehet várni a németektől - állapította meg a lap.
|
Mi lesz, ha a tervezettnél is súlyosabb a recesszió? Ha a magyar gazdaság a vártnál kevesebbet termel, azzal kapásból megugrik a GDP-arányos költségvetési hiány, vagyis veszélybe kerül a kormány által vállalt hiánycél. Ez a jelenlegi helyzetben, amikor az eladósodás elleni küzdelem kiemelten fontos az Európai Unióban, különösen érzékeny pont. Tovább rontaná a helyzetet az állam adóbevételeinek csökkenése. Mindezek miatt kiigazító lépésekre lenne szükség, ami jelentheti a bevételek növelését - jellemzően adóemelést - vagy a kiadások csökkentését, esetleg mindkettőt. |
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.