A tipikus jobbikos nem szegény munkanélküli. De fél, hogy az lesz

jobbik és a szegénység, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje (j) beszédet mond lakossági találkozón, köztéri standoláson Balmazújvárosban
Vágólapra másolva!
Somogyban, Baranyában, Zalában és Hajdú-Biharban valami miatt nagyon megugrott a Jobbik támogatottsága. Az okokat keresve megnéztük, hogy mennyire járulhattak hozzá a Jobbik térnyeréséhez a romló gazdasági adatok ezekben a megyékben. Mi változott négy év alatt a munkanélküliségben, a fizetésekben és a beruházásokban? Mit mondanak a számok?
Vágólapra másolva!

Van néhány foltja az országnak, amelyben különösen jól szerepelt a Jobbik: Somogyban, Zalában, Baranyában és Hajdú-Bihar megyében 10 ezret közelítő vagy annál is több szavazattal sikerült növelnie a táborát a 2010-es választások óta. Ezek a voksok Somogyban 8,8, Zalában 8, Baranyában 6,8, Hajdú-Biharban pedig 6,6 százalékos előretörést hoztak a szélsőjobboldali pártnak, és egyúttal azt is megmutatták, hogy ma már nem csupán az ország északkeleti településein hullnak termékeny talajra a párt radikális eszméi.

A Jobbik térnyerése mögötti reflexszerű magyarázat általában az, hogy szavazóik az ország legelmaradottabb vagy leggyorsabban leszakadó részein élnek, olyan településeken, ahol a legnagyobb a munkanélküliség, ahol nincsenek új beruházások és infrastrukturális fejlesztések, az életszínvonal pedig az országos átlag alatt van. Borsod, Szabolcs és Heves megye után ez történt volna a Dunántúl déli-délnyugati megyéiben és Hajdú-Biharban? Megvizsgáltuk, hogy négy év alatt, 2009 és 2013 vége között ezekben a megyékben hogyan változott néhány gazdasági kulcsmutató, amely megmagyarázhatná a változásokat.

Növekvő különbségek

A statisztikákból kiolvasható kép igen vegyes: bizonyos adatok azt mutatják, hogy a Jobbik új bázisát adó megyék a négy évvel ezelőtti állapotukhoz képest rosszabb gazdasági helyzetben vannak, más adatok tükrében viszont semmi drámai nem történt, ami a radikalizálódást indokolná. A munkanélküliségi adatok trükkösek, ugyanis a KSH-statisztikákat alaposan eltorzítják a közmunkaprogramok. Az országos adatokból tudható, hogy a foglalkoztatás emelkedése döntően a közmunkaprogramoknak köszönhető, ám azt a statisztika nem mutatja, hogy például Baranya megye legszegényebb részén egy közmunkás a valóságban mennyire érzi magát a munkaerőpiac szerves részének. Vagy ellenkezőleg, látens munkanélküli, aki egyáltalán nincs megelégedve a helyzetével.

Somogy megye jó példa erre. Négy év alatt nem ugrott meg érdemben a gazdasági vállalkozások száma, a beruházási mutatók kifejezetten siralmasak, ám a munkanélküliségi adatok szépen javultak. A 2010-es választások előtt még 16 200 munkanélkülit regisztráltak, és ez 12,9 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Tavaly év végén azonban ötezerrel kevesebb állástalan volt a megyében, és a munkanélküliségi mutató is 8,7 százalékra esett. Hasonló tendencia látható Baranyában is. Zalában a közmunka sem tudta megmozdítani a statisztikát, ott szinte semmi változás nincs, Hajdú-Biharban pedig még látványosan romlottak is a munkaerő-piaci adatok.

Viszonylag egyértelmű tendencia figyelhető meg a fizetések alakulásában. Az elmúlt négy évben a megyék ebben krónikusan és egységesen elmaradtak a fővárostól. Az átlagos bruttó keresetek az érintett négy megyében az előző és a mostani választások előtt is körülbelül 20 százalékkal voltak alacsonyabbak az országos átlagnál, és körülbelül 35-40 százalékkal maradtak el a budapesti fizetésektől. Van azonban egy lényegesnek tűnő változás: a bruttó keresetek hiába nőttek minden megyében, a vidéki és a fővárosi nettó keresetek közötti olló időközben vészesen kinyílt. Itt érhető tetten, hogy az egykulcsos adórendszer a magasabb keresetűeknek kedvez, és náluk hagy relatíve több pénzt - ők pedig jellemzően nem Somogyban vagy Baranyában élnek.

A KSH adatai alapján Budapesten 2009 végén egy munkavállaló átlagosan 152 ezer forintot vitt haza, 2013 végén pedig már 192 ezret, vagyis négy év alatt 40 ezerrel többet keresett. Ugyanebben az időszakban egy Zala megyei dolgozó 103 ezer forintról csak 118 ezerre tudta növelni a keresetét, tehát mindössze 15 ezer forinttal javult a helyzete. Azzal kellett tehát szembesülnie, hogy hozzá képest már nem másfélszer, hanem durván kétszer annyit keresnek a fővárosban. Zalától Csongrádon keresztül Hajdú-Biharig bármelyik megyét nézzük, a Budapesttől való leszakadás hasonló összegekkel és arányokkal jellemezhető.

Szintén elég borús képet adnak a vidéki beruházási adatok, de nem mindenhol. Négy év alatt a leglátványosabb visszacsúszás Somogyban következett be: az egy lakosra jutó beruházási érték 25 százalékkal csappant meg. Ezt a megyét láthatóan elkerülik a fejlesztések, még a választások előtti ünnepélyes avatási rohamban is csak egyetlen cukorsiló-átadás jutott ide. De hogy a beruházásoknál se legyen egységes a kép, a baranyai stagnálás mellett Zalában és Hajdú-Biharban volt egy kis fejlődés, mint ahogy mind a négy megyében javult az egy lakosra jutó ipari termelési érték is.

Ki a tipikus jobbikos?

A Political Capitalnál már a 2010-es választások után is sokat foglalkoztak a párt előretörésének okaival földrajzi-gazdasági megközelítésben. "A gazdasági folyamatok önmagukban nem magyarázzák a radikalizálódást, csak az összetettebb megközelítést tartjuk elfogadhatónak" – mondja Juhász Attila vezető elemző, ráerősítve az általunk vizsgált adatokból is levonható következtetésre. Juhász arra hívja fel a figyelmet, hogy a Jobbik már 2010-ben is minden megyében 5 százalék felett szerzett voksokat, tehát már akkor sem volt csak észak-magyarországi párt, az elmúlt négy évben pedig tudatosan építette a szervezetét a Dunántúlon, különösen Veszprém és Somogy megyében.

Vona Gábor Hajdú-Bihar megyében, Balmazújvárosban mond beszédet. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Téveszme, hogy a tipikus jobbikos szavazó a szegény vidéki munkanélküli" – mondja Juhász Attila. Sokkal inkább a középfokú végzettséggel és munkával is rendelkező alsó-középréteg adja a párt vidéki bázisát. Ők azok, akik veszélyeztetve érzik az egzisztenciájukat, úgy gondolják, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok, és félnek a leszakadástól.

Az ő sorsuk azonban nem rajzolódik ki a gazdasági statisztikákból, hiszen nem jelennek meg a munkanélküli adatokban sem. Ugyanakkor ők lehetnek azok, akiknek a nettó fizetése alig vánszorog felfelé, életszínvonaluk egyhelyben toporog, ezért fokozatosan kiábrándulnak nagyobb tömegpártokból, és egyre inkább hajlanak arra, hogy radikálisabb, új megoldásokban higgyenek. Így kerülhetnek könnyen a Jobbik táborába.

Azokon az országrészeken azonban, ahol a baloldalnak komolyabb bázisai vannak, ugyanez a társadalmi réteg sokkal jobban idegenkedik attól, hogy jobbra forduljon. Többek között ezzel is magyarázható például Csongrád megye esete, amely az elmúlt években gazdaságilag semmivel sem teljesített jobban Somogynál vagy Zalánál, ám a Jobbiknak mégsem sikerült olyan mértékben áttörnie, mint Nyugat-Magyarországon.