Csalódtam, mert 5 százalék körüli eredményre számítottam. De a kormánnyal szemben álló választók célja Papcsák leváltása volt, ezért a fő esélyest, a kormányváltók színeiben indult Tóthot favorizálták. Egyéniben ezért nem szavaztak rám. Az országos adatok is azt mutatják, hogy fontosabb volt a pártpreferencia, mint bármi más.
Vancsura István az MDF tagja volt régóta, természetes, hogy az utódszervezet színeiben indult. Karancsi Tibor pedig elköteleződött az MSZDP mellett még az előtt, hogy találkoztunk volna. Én az Élőlánchoz csatlakoztam. Lehet, hogy össze kellett volna fognunk politikai értelemben is. De akkor sem termett volna sok babér nekünk. Ha jól néztem, négy vagy öt egyéni jelölt volt a nagyobb, parlamenti pártok jelöltjein kívül, akinek sikerült megugrania a 2 százalékot.
Nem. Ehhez a közösséghez tartozom. De ha tudtam volna előre, hogy az embereket ennyire csak a pártszínek fogják meg, akkor nem indultam volna, mert másra is kellett volna az idő. Voltak segítőim, de a családra is számíthattam. Sokat köszönhetek mindegyiküknek. Az Élőlánc is ugyanazokkal a gondokkal küzdött, mint más kis pártok, rövid volt az idő a felkészülésre. Bár sokan szimpatizáltak velünk, és kezdett ismertté válni az Élőlánc, kevesekhez jutottunk el. Kiadtunk magunkról egy újságot, de csak 30 ezer példány készült belőle.
Ezen a téren is gondok voltak. A forgalmas helyekre kihelyeztünk plakátokat, de sokkal többet kellett volna. Sajnos sok plakát megmaradt. A feleségemtől meg is kaptam, hogy húsvétkor már egyet sem akar otthon látni.
Jó kérdés. Most szervezzük, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulunk, mert a visszafizetési kötelezettség súlyosan sérti az esélyegyenlőséget, és diszkriminatív. Elképesztő cinizmus, hogy visszakéri az állam azoktól az egyéni indulóktól, akik tisztességgel végigcsinálták a kampányt, és arra használták az egymillió forintot, hogy valahogyan ledolgozzák a nagy pártok ismertségéből és jóval nagyobb választási költségvetéséből, erőforrásaiból fakadó hátrányukat. A sok száz vagy ezer, kisebb pártok színeiben indult ember most mit csináljon? Vegyen fel hitelt, hogy visszafizesse a pénzt az államnak? A kisebb pártok, amelyek tudtak országos listát állítani, az országos listáért járó pénzből képesek az egyéni jelöltjeiket sújtó terhet finanszírozni, de a többségre ez nem igaz. A kamupártok az országos listáért járó, nagyságrendekkel nagyobb összeg megkaparintásáért alakultak. És az egyéni jelöltjeik nem igazán költöttek kampányra.
Igen. De a telefonálás költségét nem lehet elszámolni, azt saját zsebből kellett állnom.
Még szép, hogy neheztel.
Még kitartunk. A feleségem mellettem van. Mindig figyelembe vettem a véleményét a kampány során. Ő biztos volt a 2 százalékos küszöb elérésében.
Aggódik, de reménykedik, hogy a tisztességes kiállásnak lesz valamilyen eredménye. Néha tesz csipkelődő megjegyzéseket, de mellettem áll. Annyit kért, amikor mondtam neki, hogy kilépek a hivataltól, hogy keressek munkát. Most jár le az álláskeresési támogatásra átkeresztelt munkanélküli-segélyem, a napokban fel kell keresnem a munkaügyi központot, hogy ajánljanak munkát.
Akár még ilyen helyzetbe is kerülhetek.
Nincs. De most a kampány véget ért, a költségek csökkennek. A tudásomra, szervező- és elemzőkészségemre, remélem, hogy még szüksége lesz valakinek.
A közigazgatásban.
Egy főiskolás lányom van.
Nem, aminek lehet részben az is az oka, hogy a rosszakaróim tudatában vannak annak, hogy ha ilyen megtörténne, arról a nyilvánosság nyomban értesülne.
Láttam, hogy bizonyos cégekkel kivételez a hivatal, egyesek érinthetetlenek, és nem is kis körről van szó. Azon dolgoztunk, hogy e kör kivételezett helyzete megszűnjön, erőfeszítéseink ellenére mégsem történt semmi. Feletteseim felé ezt többször jeleztem, politikusokkal is megosztottam tapasztalataimat, de nem volt sok eredménye. A legvégsőkig elmentem, hogy a közigazgatáson, kormányzaton belül legyen megoldás a problémára. Más megoldás nem maradt a változtatásra, mint a nyilvánosság ereje. Belekezdesz valamibe teljesen önállóan. Észreveszel dolgokat, holott nem mondták, hogy vegyed észre. És még fel is építesz belőle valamit, de ezt meg pláne nem akarták. Én kitaláltam egy átfogó módszert az adócsaló hálózatok felgöngyölítésére. Belekerülsz egy olyan projektbe a hivatalban, amely részben neked köszönhető, és azt várod, hogy hasznosulni fog a tudás, amelyet részben te állítottál elő. De azt veszed észre, hogy a projektet beborítják, téged és másokat félreállítanak. Ekkor két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy csendben maradsz, meghúzod magad, és akkor egy jó ideig még el tudsz lenni a hivatalban. A másik, hogy a nyilvánosság elé állsz. Hogy így szembesítsd a kormányzatot azzal, hogy ha vannak bizonyítékok, olykor feljelentés is az adócsalók ellen, és mégis háborítatlanul működnek tovább, akkor ezen a rendszeren változtatni kell.
Recseg a rendszer, megmozdult valami. Amióta megszólaltam, sok piaci szereplő is alátámasztotta azt, amiről én beszéltem. Például a cukorágazat egyik vezetője a szektor fertőzöttségéről beszélt, vagy a számítástechnikában az egyik vállalkozó is az adócsalók elburjánzására panaszkodott. Azt nem gondoltam volna, hogy ennyien odaállnak mellém, megállítanak az utcán, és meglapogatják a hátamat, kitartást kívánnak, gratulálnak. Sokakat érdekel az ügy, belekerült a közbeszédbe az adócsalás, nem lehet már agyonhallgatni. Biztos vagyok benne, hogy most, hogy vége a választásoknak, lesznek változások. Ezért már érdemes volt belefognom.
Akkor leszek, ha lesz felelősségre vonás az adóhivatalon belül, és akár más körben is azok között, akik tehetnek a mai állapotokért. Ezek az emberek soha többé ne mehessenek az adóhivatal közelébe. Véget kell vetni annak a korrupt rendszernek, a maffiaszerű működésnek, amely védi, nem engedi vizsgálni az adózók egy csoportját. Ehhez politikai akaratra van szükség.
Benne van a pakliban az is, hogy megpróbálnak meghurcolni: felpörög az ellenem irányuló koncepciós eljárás, akár még be is vihetnek pár napra. A kormányzatnak van döntő szava abban, hogy melyik irányba megy a történet. A kétharmadot fel lehet használni arra, hogy változatlanul fenntartják a mostani viszonyokat, de rendrakásra is fel lehet használni. Mondhatnák, hogy a saját köreikből is visszaszorítják azokat, beleértve oligarchákat is, akik felelősek a NAV-os állapotokért.
Arra panaszkodnak, hogy ugyanolyan a rendszer, mint volt öt hónapja, nem mozdult meg semmi. A hivatali visszaéléssel gyanúsítható vezetők élvezik a mostani, korrupt rendszer előnyeit. Ezért is kellene átvilágítani egy külső, független céggel – és nem minisztériumi csapattal, vagy a NAV-on belül egy erre létrehozott egységgel – az adóhatóság szervezetét. Sokba kerülne, de behozná az árát: becslésem szerint 1700 milliárd forintnyi áfától esik el évente a költségvetés. Ha csupán egy kicsit javul a szervezet hatékonysága, a korrupció visszaszorul, máris tíz- és százmilliárdok folynának be a csalóktól. Már egy 2009-es állami számvevőszéki vizsgálat is rámutatott az adóhivatal néhány gyengeségére, szervezeti hibákra. Miért nem történt azóta semmi?
Ha valaki nekiugrik a hatalmasoknak, akkor azok nem ismernek se embert, se istent. A környezetemben is ettől tartanak. Érdekes egyébként, hogy nálunk nyugatabbra ki szokták tüntetni azt, aki hozzám hasonló ügyet feltár, a csalók dolgát igyekszik megnehezíteni – vagy legalább valamilyen védelmet kap. Nálunk hiába volt érvényben a bejelentővédelmi törvény, amikor kiléptem a nyilvánosság elé, nyomozás indult ellenem. Az elmúlt öt hónapban egyetlen súlyos álltásomat sem sikerült cáfolnia az adóhatóságnak vagy a kormánynak, sőt, az azóta kiderült dolgok alátámasztják azt, amiről beszámoltam.
Egyszer meghallgattak, majd több, általam javasolt tanút is. Tőlük tudom, hogy voltak a rendőrségen. Ki is bővítették a tényállást a nyomozás során. Más nem ismert előttem, mert a rendőrségnek nem kell tájékoztatnia a feljelentőt az ügyről.
Résnyire már kinyílt. Például a Sovereign cukorral történő szélhámoskodás, vagy a Portéka ABC Kft. is benne van a zöld dossziéban, ezek az ügyek napvilágra kerültek.
Hivatalosan nem gyanúsítottak meg, egyszer hívtak be, de csak azért, hogy egy noteszt visszaadjanak. Négy hónap alatt ennyi történt. Arra megy ki a játék, hogy az embert megpróbálják anyagilag, pszichikailag és talán fizikailag is tönkre tenni. Én benyújtottam a számlát, ők is be fogják nyújtani.
Egy-két évig is akár, főleg, ha hosszú a cégláncolat. A cégek ügyvezetőjét, olykor tulajdonosát be kell hívni, de gyakran húzzák az időt. A lánc alján levő szereplők sokszor eltűnnek. A fuvarozókat is meg kell keresni. A vizsgálat akkor eredményes igazán, ha nem egy-egy kiskereskedelmi láncot vizsgálunk, vagy nem egy terméket nézünk minden kiskereskedelmi üzletben, hanem minden üzlethálózat minden termékét. Átfedések vannak: ugyanaz a beszállító hordja az árut egyik és másik helyre. A módszerem ebben hoz áttörést, így lehet lebuktatni az áfacsalásra specializálódott csoportokat – nem pedig úgy, hogy a megyei igazgatóságok elszeparáltan küzdenek az országot behálózó szervezetekkel. A gabonakereskedelmi szektort vizsgálva ezzel a módszerrel jutottam eredményekre. Később az élelmiszer-kereskedelmet néztem. Ennek az eredménye ott van a zöld dossziéban. Ez nem egy ember feladata, akkor hatékony a vizsgálat, ha egy kisebb csoportot állítanak rá. Egy tízfős munkacsoporttal és őket segítő revizorokkal csodákat lehetne tenni.
Beletekintettem egy ilyen listába, csupa ismerős vállalkozás, a cégnevek a zöld dossziéban is felbukkannak. Sok csalárd cég működik háborítatlanul – részben emiatt is emeltem fel a szavamat, és léptem ki az adóhatóságtól. Ha az ilyen cégekre rámászna a NAV, nem sokáig ugrálnának. Mégis alig történik valami. Ez is azt mutatja, hogy valami nagyon nincs rendben a NAV működésével.