Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Véget ér a hosszú, amerikai 20. század. Történészi szemmel ennek a fogalomnak nem sok értelme van, mert inkább az 1914–1989 közötti rövid 20. századról szokás beszélni, gazdasági értelemben azonban valóban lehet hosszú az elmúlt évszázad. Az Egyesült Államok ugyanis valamikor az 1880-as években lehagyta Kínát a gazdaság összkibocsátást tekintve, vagyis bizonyos értelemben ekkortól lehet számolni az amerikai gazdaság dominanciáját, amelyet talán minden ma élő ember alaphelyzetnek fogad el. És meddig is tart a hosszú 20. század? Úgy tűnik, 2014-ig.
Az ENSZ Nemzetközi Összehasonlítás Programja április végén hozta nyilvánosságra a legfrissebb kutatási eredményét, amely a korábbi, 2005-ös méréshez képest átértékelte az országok egyes gazdasági mutatóit a 2011-es adatok alapján. Ebből az derült ki, hogy a kínai megélhetési költségek közel ötödével emelkedtek, így át kellett számolni az úgynevezett vásárlóerő-paritás átváltási arányt is, amely azt mutatja, hogy egy adott valutában (például kínai jüan) mennyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni egy másik valutához (például amerikai dollár) képest.
Az átszámolt vásárlóerő-paritás elsőre nem tűnik sokkoló hírnek. Mivel azonban a világ országainak gazdasági ereje reálisabban hasonlítható össze a segítségével, a vásárlóerő-paritással súlyozott GDP-adatokat is át kellett számolni. Az Economist fogta a 2011-es adatokat, és az azóta közzétett gazdasági növekedési adatokkal kiszámolta, hogy az USA és Kína ereje hogyan változott, és arra jutottak, hogy idén év végére Kínáé lesz a világ legnagyobb gazdasága.
Mindezt alátámasztja az amerikai Forbes magazin májusban nyilvánosságra hozott listája is, amely a világ legnagyobb vállalatait sorolja fel. Az első, 2003-as, a kétezer legnagyobb céget felsoroló listán még kétszer annyi amerikai cég volt, mint kínai, mára azonban nemcsak hogy több kínai cég van a listán, mint amerikai, de az első három helyről Kína le is szorította az USA-t.
A helycsere önmagában nem meglepő, de az időzítés igen, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szintén az ENSZ egyik szakosított intézménye, eddig jó pár évvel későbbre, 2018–2019-re várta, hogy helyet cserél a két ország.
Kína az 1980-as években felhagyott a merev kommunista gazdasági berendezkedéssel, és folyamatos nyitással egy korlátozott piacgazdasággá vált. Beengedték a külföldi vállalatokat, amelyek szívesen mentek, elsősorban az olcsó munkaerő miatt, és vitték magukkal a modern technológiát. Egy ország gazdasági teljesítménye hosszú távon elsősorban két dologtól függ: a népességtől és a technológiától (ebben nemcsak a termelő gépek vagy a kommunikációs technika fejlettsége van benne, hanem például, hogy milyen hatékonyan működnek az ország intézményei).
Kína népessége a 20. században jelentősen megnőtt (ma már több mint 1,4 milliárd fő), ehhez pedig a piacgazdaság felé való nyitással technológiai haladás is párosult. A két összetevőből Kína robbanásszerű fejlődése lett, amit bizonyít, hogy az 1980-as, 1990-es és a 2000-es években is előfordult, hogy több egymást követő évben is 10 százalék fölött volt a gazdasági növekedés. Az IMF adatbázisa szerint a csúcsot 1984 jelentette, amikor 15,2 százalékkal nőtt a kínai GDP. Egymás után hagyták le Nagy-Britanniát, Németországot, majd Japánt. Igaz, a válság idején a kínai növekedés lelassult, és várhatóan a következő években sem fogják már tudni megismételni az aranykort. Az IMF 6-7 százalék közötti növekedést vár 2019-ig, igaz, ez még mindig több mint, amit a fejlett országok képesek kipréselni magukból.
Az adatokat viszont érdemes tisztába tenni. Kína az idén a (vásárlóerő-paritáson számolt) teljes gazdasági kibocsátásban előzheti meg az Egyesült Államokat, ez viszont korántsem jelenti azt, hogy hirtelen a világ legfejlettebb országává válna. A kibocsátás ugyanis igen nagyrészt azért olyan hatalmas, mert Kína a világ legnépesebb országa. 1900-ban körülbelül ötször annyian éltek Kínában (400 millió), mint az Egyesült Államokban (76 millió), és már akkor többen, mint most az USA-ban.
Az IMF 2013-as, egy főre vetített (vásárlóerő-paritáson számolt) GDP-listáján Kína csupán a 93. a felsorolt 187 országból, még az 51. Magyarország is megelőzi. Ha az egy főre eső GDP-t fejlettségi mutatónak tekintjük, akkor látható, hogy az összteljesítményben első helyre álló Kína még messze van fejlettségben a nyugati világtól.
A népesség fontos meghatározója a gazdaság összteljesítményének, és ez régebben, alacsonyabb technológiai fejlettség mellett még inkább így volt. Erre a bizonyítékot éppen az szolgáltatja, hogy az 1880-as években az Egyesült Államok nem az ipari forradalom bölcsőjét jelentő és a gyarmatbirodalmát építgető Nagy-Britanniától vagy a rohamosan felzárkózó Németországtól vette át a vezető helyet, hanem éppen Kínától. Az ázsiai ország ugyan nem volt mindig egységes, de a mai határokkal körülírt területeket összehasonlítva kijelenthető, hogy 1880 előtt mindig Kínáé volt a legnagyobb gazdaság.
Vagyis lényegében a hosszú, amerikai 20. század vége csak azt jelenti, hogy helyreáll a régi állapot.
