A magyarok szerint az infláció a legégetőbb probléma

Vágólapra másolva!
Bár a magyarok a legtöbb gazdasági kérdésben hasonló véleményen vannak, mint az uniós átlag, néhány nagy különbség is akad. Nálunk az árak emelkedése után a háztartások pénzügyi helyzetét tartják a legnagyobb problémának, és kevésbé okoz gondot a munkanélküliség, illetve az adózás, mint az unióban összességében. A magyarok emellett sokkal nagyobb arányban gondolják úgy, hogy a munkaerő-piaci helyzet tekintetében túl vagyunk a válság nehezén, mint a tagországok átlaga.
Vágólapra másolva!

Az Eurobarometer friss felmérése szerint a magyarok 49 százalékának az infláció, vagyis az árucikkek drágulása okozza a legnagyobb személyes problémát. A 28 európai uniós ország átlagában ugyanez a mutató csak 38 százalékon áll.

A drágulást tartjuk a legfontosabb problémának, annak ellenére is, hogy a rezsicsökkentés hatására a hivatalos statisztika hónapok óta nem mutat lényeges inflációt, a legutóbbi, áprilisi adat pedig egyenesen deflációt jelzett. (A felmérést márciusban végezte az uniós szervezet.)

A második helyre 30 százalékkal a háztartás pénzügyi helyzete került, a harmadik legnagyobb probléma pedig a munkanélküliség Magyarországon, amit a válaszadók 25 százaléka jelölt meg.

Az uniós átlag is azt mutatja, hogy a lakosság az árdrágulással küzd a leginkább, de a munkanélküliség megelőzi a háztartási büdzsével kapcsolatos aggodalmakat. Utóbbit az európai válaszadók csak feleannyian jelölték be, mint a magyarok. Az adózás Magyarországon szinte senkinek sem okoz nagy problémát, mindössze 7 százalék jelölte be ezt a kategóriát, miközben az unióban átlagosan 17 százalék mondta ugyanezt.

A magyarok nagyobb arányban (74%) ítélik rossznak az országuk gazdasági állapotát, mint az EU átlag (65%), de a jövőbeni kilátásokkal kapcsolatban szinte teljesen megegyezik a véleményük: a megkérdezetteknek durván 25 százaléka vár javulást, 25 százaléka romlást, közel fele pedig stagnálást.

A felmérés nagy részében a magyarok véleménye együtt mozog az uniós átlaggal, érdemi eltérést - az említetteken kívül - csak az mutat, hogy nálunk sokkal többen vélik úgy, hogy a munkanélküliség szempontjából már túljutottunk a válság nehezén. A válaszadók 61 százaléka szerint már nem lesz rosszabb a helyzet, ám az EU-ban csak 44 százalék osztja ezt a véleményt.

A magyarok 24 százaléka gondolja úgy, hogy a személyes szabadság az EU három legfontosabb értéke közé tartozik, míg az uniós átlagban ez csak 14 százalékot képvisel. A legfontosabb értéknek mindenhol a békét tartja a lakosság.