Száz bank szerepel az EU-s szégyenlistán

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság pénteken nyilvánosságra hozta azoknak a bankoknak a listáját, amelyek kartellt alkotva egyforma illetéket kérnek a nemzeti valuták átváltásáért. A figyelmeztetést bírság is követheti.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unióban 1999. első napjával bevezették ugyan közös pénzként az eurót, de a bankjegyek és az érmék előállítása még csak most kezdődik, euróval ténylegesen csupán két év múlva lehet majd fizetni. Addig forgalomban maradnak a régi valuták, de ezek árfolyama nem változik sem egymáshoz, sem az euróhoz képest.

Brüsszel azt szeretné, ha az átváltásért a bankok az átmeneti időszakban is minél kevesebb pénzt kérnének. A tiszta verseny szabályainak mindenképpen ellentmond az, ha a bankok titokban megállapodnak, és egyforma váltási illetéket kérnek a fogyasztóktól. Az EU mindezért büntetést is kiszabhat a bankokra, egyelőre csak figyelmeztette az érintett intézeteket: bizonyítékai vannak arra, hogy az illetékkartell létezik, és hivatalos vizsgálatot indít az ügyben.

Pénteken ötvenhat belga, hét finn, kilenc ír és huszonhét portugál bank kapta meg a bizottság figyelmeztetését. A figyelmeztetett pénzintézetek listáján olyan nevek szerepelnek, mint az ABN Amro, a Fortis, a Citibank, a Deutsche Bank, a Kredietbank, a Rabobank, az Irish Life, és a Banque Nationale de Paris.

(MTI)