<P>Ismét vesztettek a gyógyszergyártók</P>

Vágólapra másolva!
Számos orvossághoz olcsóbban juthatnak a betegek, az egészségbiztosító pedig több milliárd forintot takaríthat meg, ha sikerrel járnak azok a tárgyalások, melyek során a már lejárt szabadalmú és azonos hatóanyagú gyógyszerek áráról egyezkedik a biztosító a gyártókkal. A bíróság jóváhagyta az áremelési bejelentés visszavonására vonatkozó versenytanácsi döntést.
Vágólapra másolva!

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) számításai szerint kiadásaik évente akár 5-6 milliárd forinttal is csökkenhetnek, ha sikerül megegyezni a gyógyszergyártókkal a már lejárt szabadalmú, azonos hatóanyagot tartalmazó készítmények áráról. Kőrössy Péter, az OEP főosztályvezetője elmondta: holnap ismertetik a cégekkel azokat az árajánlatokat, melyeket számítógépes lemezen kértek be a különböző gyógyszer-hatóanyagcsoportokba tartozó készítményekről. A tb mintegy 1700 féle orvosságról kért árajánlatot, és a főosztályvezető szerint biztató, hogy számos készítménynél már első körben jelentős árcsökkentést vállaltak a gyártók.

Áremelésre is van példa, ám miután az új rendszerben ezeknél az orvosságoknál a legolcsóbbhoz igazodik majd a támogatás, minden cégnek érdeke, hogy minél olcsóbban kínálja termékét. Kőrössy Péter közölte: az áralku augusztus 10-éig tart, és ha minden a tervek szerint halad, akár szeptembertől életbe léptethetők az új árak. A többi orvosságról ezt követően kezdik meg az egyezkedést. A Fővárosi Bíróság elutasította a hazai gyógyszercégek szövetségeinek jogorvoslati kérelmét. Azért fordultak bírósághoz, mert a Versenytanács szerint vissza kellett vonniuk július 1-jére tervezett, 8,5 százalékos áremelési tervüket.

A Versenyhivatal június elején kartellgyanú miatt indított eljárást. Szemán Barna, a hivatal irodavezetője az MH-nak elmondta: a vizsgálatot augusztus 20-áig kell lezárniuk, döntés szeptemberben születhet. Az eljárást ugyan nem terjesztették ki a szövetségbe tömörült cégekre, ám minden gyógyszergyártót, nagykereskedőt, de az egészségbiztosítót és a szaktárcát is megkérdezték az áremelési bejelentés körülményeiről.

Ezt azonban a szövetségek érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartják. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke elmondta: a Versenyhivatal még az orvosi kamarához, sőt a patikai szoftvergazdákhoz is eljuttatott egy kérdőívet, amiben olyan kérdések szerepelnek, melyeknek megítélésük szerint jócskán túlnyúlnak a hivatal hatáskörén. Székely Krisztina közölte: ennek ellenére nem lépnek az ügyben addig, amíg a vizsgálat véglegesen le nem zárul.

Haiman Éva