<P>Nő a vállalatok termelékenysége</P>

Vágólapra másolva!
A magyarországi vállalkozásokban a termelékenység tavaly átlagosan 12,9 százalékkal nőtt, ám a munkaidő 47 százalékát még mindig nem termelékeny tevékenységekre fordítják - állapította meg a Czipin and Partner osztrák tanácsadó cég felmérésében. A felmérést 303, több mint száz főt foglalkoztató, a hazai viszonyokat jól reprezentáló vállalat vezetőjének megkérdezésével készítették.
Vágólapra másolva!

A tanulmány szerint a rendelkezésre álló évi 225 munkanapból 106 elvész a nem elegendő termelékenység miatt. A felmérés szerint 1999-ben átlagosan 12,9 százalékkal nőtt a vállalatok termelékenysége.

A megkérdezettek 63 százaléka állította, hogy nőtt cége termelékenysége. Ezek közül 38 százaléknál 5-10 százalékkal, 52 százaléknál 10 százalék felett, huszonegy százalékuknál több mint húsz százalékkal, tíz százaléknál öt százalék alatt emelkedett a termelékenység. A Czipin and Partner szerint 1999 volt az első év, amikor a magyar cégek erős termelékenység-növekedésről számoltak be. Az idén mintegy 10 százalékos emelkedésre számítanak.

A felmérés rámutat: a munkaidő 47 százalékának elvesztegetése 40 százalékban a nem megfelelő tervezés és irányítás eredménye. További 21 százalék a hiányos vezetéssel magyarázható: a menedzserek munkaidejük egynegyedét fordítják csupán produktív menedzsmenttechnikákra. Az improduktív munkaidő 14 százaléka magyarázható az alacsony munkaerkölccsel, 12 százaléka az elektronikus adatkezelés problémáival, 11 százaléka a kommunikációs nehézségekkel és 3 százaléka a szakértelem hiányával.

A munkaterületek közül a legnagyobb, 55 százalékos a munkaidő-pazarlás az adminisztrációban és az értékesítésben. A termelési területen 34 százaléknyi idő, 77 munkanap vész el a szervezettség hiánya miatt.

(Népszava)