<P>Mintegy tíz forinttal drágulna a benzin</P>

Vágólapra másolva!
Ne emelkedjen jövőre az üzemanyagok jövedéki adója, vagy csökkentsék az általános forgalmi adót (áfa) - javasolja a legnagyobb hazai üzemanyag-kiskereskedőket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség. Az ár ma is olyannyira magas, hogy az újabb év eleji adóemelés a magyar lakosság számára elviselhetetlen lenne - nyilatkozta Wilde György főtitkár. A jövedéki adó ma is eléri a nyugat-európai átlagot, az áfa viszont egyetlen kivétellel magasabb, mint bárhol másutt.
Vágólapra másolva!

A MÁSZ tagjai úgy látják - ellentétben a többszöri kormányzati megnyilvánulással -, hogy létezik reális esély az üzemanyagok árának mérséklésére. Az eszközök közt szerepelhet, hogy jövő januártól nem emelik a jelenleg literenként csaknem százforintos jövedéki adót, illetve létezik egy másik eszköz: az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése.

A kormányzat érvrendszerében mindenkor a "jövedéki adó valorizálása" kapott központi szerepet, mi azt mondjuk, az adóemelés valójában csökkenti az államkincstár bevételeit - tette hozzá a főtitkár -, a forgalomnak az áremelkedés miatti visszaesése miatt. Az elmúlt évek egyértelműen bizonyítják, hogy az adómérték valorizációját nem követte az adóbevételek valorizációja. A valorizáció két biztos hatása, hogy növeli az inflációt, és serkenti a feketepiacot, vagyis azok forgalmát csökkenti ezáltal, akik mindig eleget tettek adófizetési kötelezettségüknek.

A jövedéki adót 2001. január elsejétől 6 százalékkal szándékozik emelni a kormányzat. (Az eredetileg 5 százalékos tervezetet nemrégiben módosították, amikor változott a jövő évi inflációs előrejelzés.) Az üzemanyag-kiskereskedő cégek azonban nem támogatják a jövedéki adó emelését, egyetlen százalékponttal sem. Nem pártolják, mert már ma is olyannyira magas az üzemanyagok kútára, hogy az jelentős rétegek vásárlásait fogja vissza. A kiskeresetűek számára pedig adatokkal is bizonyíthatóan megfizethetetlen a benzinár.

Ugyanakkor lehetőség nyílhat az áfa csökkentésére jövő januártól. Jelenleg egyliternyi üzemanyag árából 25 százaléknyi a forgalmi adó, ami Európában a legmagasabb arányt képviseli. Hozzánk hasonló nagyságrendet csak Dániában ismernek, míg Ausztriában 20, Németországban 16, a nem európai uniós tag Svájcban 6 százalékos az áfa. Azért is kellene az áfát mérsékelni, mert - ellentétben a jövedéki adóval - ezen adónem csökkentése elvárás Magyarország felé az Európai Unió részéről. A magyar adó egyébként a magyar fizetésekhez képest is magas.

Az adóemelések jövő évi megvalósítása közel 10 forinttal drágítaná literenként a benzin kútárát. Kérdésünkre válaszolva a főtitkár elmondta: politikai pártokat nem kerestek meg, ám elképzeléseik érvényesítése érdekében felvetették a "nulla százalékos" javaslatukat a Jövedéki Tanácsban, ám ezt ott a valorizációra való hivatkozással elutasították. A problémáról közvetlenül próbáltak meg konzultálni a Pénzügyminisztérium államtitkárával.

Az üzemanyag-forgalmazóknak további gondot jelent, hogy a benzin helyettesítésére képes motorikus PB-gáz (azaz autógáz) adóját idén januártól a felére szállították le. Szó sincs ezáltal versenysemleges helyzetről - tette hozzá Wilde György -, s erre a Gazdasági Versenyhivatal figyelmét is felhívtuk, kérdésünkre azonban több mint egy hónapja nem kaptunk választ.

Kubik Pál

(Magyar Hírlap)