Járai: 290 milliárd a Széchenyi tervre

Vágólapra másolva!
Jövőre 290 milliárd forintot emészt föl a Széchenyi terv, és 78-80 milliárdot szánnak a kis- és középvállalkozások adókedvezményére - tájékoztatta a parlament költségvetési bizottságát Járai Zsigmond pénzügyminiszter. A kormány még 200 milliárdot oszthat el a tárcák között a 2001. évi büdzsé tervezése során.
Vágólapra másolva!

Járai idén 6 százalék körüli növekedést vár, 2001-2002-ben pedig 5,5 százalék körüli gyarapodásra számít. A jövő évi 5-7 százalékos inflációs előrejelzést 25-30 dolláros olajár előrejelzésére alapozzák - mondta el a bizottság előtt tartott beszámolójában.

Pótköltségvetésre idén nincs szükség, a megcélzott hiány növekedéssel nem fenyeget, tartani tudják a GDP 3,5 százalékára tervezett államháztartási deficitet - szögezte le. Ugyanakkor többletbevételek és -kiadások egyaránt lesznek, az áfából 61, a társasági adóból 12 milliárddal több folyik be, a központi büdzsé összes bevétele 93 milliárddal, 3486 milliárd forintra nőhet. A másik oldalon az ár- és belvíz miatt 31, a nyugdíjak év elejétől számított kamattal növelt, mintegy kétszázalékos visszamenőleges emelése 20-30, az egészségügyi és szociális béremelések 22, a gázközmű-kompenzációs keret megemelése 10-11, az egyházi és alapítványi iskolák többletkiadásai 18, a gyógyszertámogatások 12 milliárd forinttal többet emésztenek föl, mint ezt tervezték.

Mindezt a zárszámadási törvényben rendezik, ám az árvíz kapcsán az egyes minisztériumoktól elvett összegeket nem adják vissza - mondta el kérdésre. Úgy számol, hogy általános közalkalmazotti bérrendezésre az idén nem lesz szükség.

A kétéves költségvetés keretében egyszerre tárgyalják majd a 2001. és a 2002. évi büdzsét. Jövőre a prioritások: az 1998. évi 199 milliárddal szemben, adókedvezményekkel együtt 345 milliárdra rúgó családtámogatás, a lakástámogatás, mely a 10 millió forint alatti kölcsönöknél 8, a 10-30 millió közöttieknél 10,7 százalékos kamatot céloz meg - sorolta Járai. A kiegészítő kamattámogatások július 1-jei kiterjesztése áttörést hozott, derült ki, a hetedik hónapban 56 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban.

A Széchenyi tervre jövőre 290 milliárd forintot szánnak (a korábbi első változatban két évre 434 milliárdot jelöltek meg). A vidék- és agrárfejlesztési pénzeket a várható GDP-bővülésnél nagyobb ütemben növelik.

A kis- és középvállalkozások adókedvezményére 78-80 milliárdot áldoznának, ha pénteki ülésén a kormány is támogatná az 50 főnél kisebb vállalkozások mentességét 10 millió nyereségig, ha ezt teljes egészében fejlesztésre fordítják.

A nyugdíjak reálértéke 1999-2000-ben 5, jövőre mintegy 1,5 százalékkal emelkedik, a svájci indexálás szabályainak megfelelően - tudhattuk meg.

A jövő évi büdzsé újdonsága, hogy 10-15 milliárdos céltartalékot különítenek el az előcsatlakozási (PHARE, SAPARD, ISPA) alapok igénybevételéhez esetleg szükséges saját erő biztosításához.

Tímár György (FKGP) katasztrófaalapot hiányoló kérdésére a pénzügyminiszter elismerte, ilyen keretet továbbra sem létesítenek, ugyanakkor a jövő évtől 40-45 milliárd forintra emelik a költségvetés - idén még 19,4 milliárdos - általános tartalékát.

Az MNB-hez fűződő viszony változhat, ha a jegybank nem ragaszkodna a bécsi leánybank végelszámolásához - mondta el Veres János (MSZP) kérdésére. Az MNB-nek jogában áll nem teljesíteni a kormány kérését, ám ekkor vállalja is a következményeket - tette hozzá.

A tárcák jelenleg 200 milliárdos többletigényt támasztanak jövő évi keretszámaikhoz képest, ám ez egyezik a kormány mozgásterével - közölte a pénzügyminiszter. Az egészségügyben 100, az oktatásnál 40 milliárd forint a többletigény - mondta el újságíróknak Járai.

Tardos Márton (SZDSZ) általános beruházási kedvezményrendszer kidolgozását sürgette, mivel szerinte a magyar tulajdonú vállalkozások vergődnek. Úgy látja, a minimálbér-emelés és a 3 százalékpontos tb-járulék-csökkentés kettőssége a már amúgy is magas bért fizető multiknak kedvez, a válságos térségben működő cégeket és a közszolgáltató vállalatokat, szervezeteket tönkreteheti.

Eörsi János

(Magyar Hírlap)