Egyre népszerűbbek az internetes banki szolgáltatások

Vágólapra másolva!
Bár továbbra is csak néhány bank nyújt internetes banki szolgáltatást Magyarországon, a felhasználók száma dinamikusan növekszik: amíg idén júniusban összesen 25 ezren vették igénybe az online banki szolgáltatásokat a Carnation felmérése szerint, augusztus végén már egyedül az OTP Banknál csaknem 28 ezren intézték bankügyeiket a világhálón keresztül. Egy nemrégiben készült előrejelzés szerint 2001 decemberéig a regisztrált felhasználók száma átlépheti a 110 ezret.
Vágólapra másolva!

A Carnation Research június végén közzétett felmérése szerint a hazai bankok 71 százaléka már beindította internet banking projektjét és 2001 decemberig beüzemelik a szolgáltatásokat, egyelőre nem sok jel utal forradalmi változásokra a világháló hazai szegletében. A hazai bankok közül elsőként az Inter-Európa Bank kezdte el internetes banki szolgáltatását BankoNET néven 1998 októberében, amelyet az OTP Bank, majd a Raiffeisen szolgáltatása követte az elmúlt évben, a Citibank CitiDirect elnevezésű szolgáltatása pedig már az idén indult el.

A hazai lakossági bankok közül tehát máig összesen négy bank működtet internetes banki szolgáltatást, emellett az idén csupán a K&H jelentette be, hogy novembertől kísérleti jelleggel internetes banki szolgáltatást indít. A magyar piacon elsőként chipkártyás ügyfél-azonosítás és nyilvános kulcsú infrastruktúrán alapuló hitelesítő központi szolgáltatás, valamint az ügyfél és bank közötti üzenetváltás digitális aláírással történő védelme szavatolja a november 1-jén - egyelőre kísérleti jelleggel - induló lakossági home banking szolgáltatás biztonságát a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-nél. A rendszert a MATÁVnet Kft. üzemelteti, a MATÁV pedig mint hitelesítő központ vesz részt a projektben (a MATÁV Rt. az [origo]-t kiadó MATÁVnet Rt. tulajdonosa - a szerk.). A kísérleti időszakban ötezer lakossági ügyfél próbálhatja majd ki a szolgáltatást, amelyet a tervek szerint 2001. március 1-jétől veheti majd igénybe a K&H valamennyi ügyfele.

Azt, hogy az internetes banki szolgáltatás iránt növekszik az érdeklődés és a bizalom, jól mutatja, hogy 1999 augusztusában még csupán 3100 regisztrált felhasználója volt a hazai internet banking szolgáltatásoknak, decemberben már 10 ezerre nőtt ez a tábor; 2000 júniusában pedig a már a 25 ezret is átlépte a felhasználó szám. A Carnation becslése szerint ebben az évben megnégyszereződik a felhasználók száma. A növekedés továbbra is dinamikus, a nyár elejei adatokhoz képest jelenleg csaknem 28 ezer, az internetes banki szolgáltatásokat igénybe vevő ügyféllel rendelkezik az OTP Bank, amivel mintegy 90 százalékos részesedéssel rendelkeznek a piacon. Az IEB-től kapott információink szerint jelenleg 3 ezer internetes ügyfelük van, számuk a bank méretéhez képest gyorsan növekszik.

A bankok a jelek szerint a biztonság mellett egyre inkább az egyszerű kezelhetőséget is szem előtt tartják: az OTP Bank, illetve a Raiffeisen szolgáltatását egy újabb verziójú böngészővel lehetett igénybe venni. Az IEB BankoNET rendszerét eddig csak egy külön programmal lehetett használni, a pénzintézet ígérete szerint azonban a jövő év első felében egy böngészővel használható változatot is bemutatnak majd.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

2001 végére megnégyszereződhet a magyar internetbanking-felhasználók száma
2000. június 28.

A hazai bankok többsége még nincs fenn az interneten
1999. szeptember 16.

Szolgáltatások

Díjak, jutalékok

OTP Bank
HáziB@NK

Szerződéskötés kezdeményezése,

Számla törzsadatainak lekérdezése,

Számlatörténet lekérdezése,

Sorbanálló tételek lekérdezése (vállalkozói ügyfeleknek),

Lekötött betétek lekérdezése,

Belföldi átutalás,

Belföldi értéknapos forint-átutalás,

Állandó megbízás -átutalás,
A szolgáltatás letiltása,
A biztonsági okokból havonta ajánlott jelszóváltoztatás

Az OTP HáziB@NK szolgáltatás használata díjmentes, a megbízások díjai lakossági ügyfelek részére kedvezőbben a bankfiókban indított tranzakcióknál, vállalkozói ügyfeleknél megegyeznek a bank mindenkori számlaköltségeivel

Lakossági eseti átutalási megbízás OTP HáziB@NK-on keresztül bankon belül: díjmentes

Lakossági eseti átutalási megbízás OTP HáziB@NK-on keresztül bankon kívül: 35 Ft + 0,15%/tétel, max. 1000 Ft

Inter-Európa Bank
BankoNET

Tranzakciók:
Forintátutalás; betétkezelés; rendszeres fix összegű átutalási megbízás; HUNNIA befektetési jegy vásárlás/eladás; Azonnali inkasszó; felhatalmazás azonnali inkasszóra; VIBER átutalás

Csoportos tranzakciók (csak szolgáltató cégek számára):
Csoporos átutalás; csoportos beszedés

Lekérdezések:
Számlaegyenleg; számlakivonat; IE New York Bróker értékpapír számlaegyenleg; tranzakció-adatok; lekötött betétek; valuta és deviza-árfolyamok

Egyéb:
Hitelkártya letiltása; SMS üzenet kérése (napi záróegyenleg, számlaegyenleg változás); szabad formátumú levelezés a bankkal

A BankoNET szolgáltatás telepítése és használata, valamint lakossági ügyfelek részére a tranzakciók is ingyenesek

Lakossági eseti átutalási megbízás a BankoNET-en keresztül bankon belül: díjmentes

Raiffeisen Bank

Számla aktuális egyenlegének lekérdezése

Korábbi tranzakciók lekérdezése

Átutalás tetszőleges számlára

Csatlakozási díj: ingyenes
Havi előfizetési díj: ingyenes
Számlakivonat lekérése: díjmentes
Eseti átutalás tetszőleges számlára: díjmentes
Egyszerre átutalható maximális összeg: 100 ezer Ft
Egy napon belül átutalható maximális összeg: 300 ezer Ft
Naponta végezhető átutalások maximális száma: 3 darab

Citibank
CitiDirect

Számlaegyenleg lekérdezése

Számlamozgások nyomon követése

Megbízás egyszeri és tartós átutalásra Magyarországon belül egy másik bankba vagy egy másik Citibank ügyfél számára

Saját számlák közötti átvezetés

Pénz lekötése

A Citicard bankkártyához tartozó PIN kódjának megváltoztatása

Számlainformációk kinyomtatása és letöltése a saját pénzügyi szoftverbe

Ingyenes

K&H Bank

(kísérleti jelleggel 2000. november 1-től; teljes ügyfélkör számára 2001. március 1-től)

Az ügyfelek az interneten keresztül szinte valamennyi lakossági bankszámlához és bankkártyához kapcsolódó szolgáltatást igénybe vehetnek, emellett hitel-előminősítő scoringot is készíthetnek. Később a szolgáltatás körébe kerülnek az értékpapír műveletek is.

Minden internetes home-banking tranzakció ingyenes

2000. szeptember 6. 13:39