Kieső adóforintok a vállalkozói adókedvezmény miatt

Vágólapra másolva!
A jövő évre javasolt vállalkozói adókedvezmény azt eredményezheti, hogy egyesek az anyacégből kiválással, kisebb vállalkozások létrehozásával próbálják majd elkerülni az adófizetést. A Pénzügyminisztérium és a Fidesz is tisztában van e lehetőséggel. A szakértők szerint azonban "többe kerül a leves, mint a hús": a cégalapítás magas költségei miatt nem kell attól tartani, hogy a nagyok is tömegesen élnek majd a kedvezménnyel.
Vágólapra másolva!

A jogszabálytervezet szerint az 50 főnél kisebb létszámú vállalkozások, illetve egyéni vállalkozók 10 millió forint eredményig mentesülnek az adófizetés alól, ha nyereségüket újra befektetik. Lényeges kitétel, hogy kizárólag a munkavégzéshez használt, termelőberuházás esetén vehető igénybe a kedvezmény, és csak akkor, ha természetes személyek a társaság tagjai.

A Pénzügyminisztériumban (PM) azt mondták: vélhetően számos nagyvállalat is fog élni a kedvezménnyel, úgy, hogy az anyacégből kiválással kisebb vállalkozást hoz létre. Nem lett volna azonban igazságos a feltételek közt kikötni, hogy az újonnan létrejött vállalkozások nem vehetik igénybe a kedvezményt - jelentette ki egy minisztériumi illetékes.

Ez a következmény benne van a pakliban, és mi boldogan vállaljuk - fogalmazott a visszaélés lehetőségét feszegető kérdésre Tállai András, a Fidesz adószakértője. Ha ugyanis egy cég többmilliós befektetést valósít meg, azzal biztosan teremt néhány új munkahelyet, és ez sokkal fontosabb, és hosszú távon a költségvetés szempontjából jövedelmezőbb is, mint a közvetlenül elmaradó néhány adóforint - fűzte hozzá.

A Gazdasági Minisztériumban - ahonnan a támogatás ötlete származik - úgy vélik: a segítő szándék fontos, nem igazán kell attól félni, hogy a nagyobb cégek tömegesen "visszaélnek" az engedménnyel. Ha például egy vállalat nyeresége 30 millió forint, három kft.-t kellene létrehoznia, hogy megússza az adózást. Az ezzel nyert pénz körülbelül 5 millió forint, ami nem biztos hogy több, mint a cégalapítás költségei.

Zara László, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke szerint éppen ezért akkor éri majd meg az anyacégből kiválással kisebb vállalkozást létrehozni, ha legalább két éven át beruházásra akarja valaki fordítani a nyereségét.

Inkább attól lehet tartani, hogy sok kisvállalkozásnak nem lesz lehetősége beruházásra, mert a magas költségek miatt alig marad pénzük - vélekedett Soós Adrianna, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkárhelyettese. Mint mondta: nem lehet tudni, hány évig lesz életben ez a kedvezmény, így kétszer is meggondolandó, érdemes-e a cégalapításra költeni.

A Pénzügyminisztérium becslése szerint egyébként összesen 80 milliárd forintos adókieséssel lehet számolni, ha minden potenciális kedvezményezett él a lehetőséggel. A rendelkezés várt nettó hatása viszont csak 50 milliárd forint, mert a PM-ben számolnak azzal, hogy az adón megtakarított összeg egy részét fogyasztásra vagy beruházásra fogják elkölteni, ami pedig újabb adóbevételeket eredményez.

Az adótörvények módosításához érkezett kormánypárti javaslat néhány korlátot emelne, így a meg nem szolgált kedvezményt duplán kellene visszafizetni. Erre köteleznék azt, aki például négy éven belül eladja a kedvezményes beruházásra elszámolt eszközt vagy forgóeszközzé minősíti át azt.

G. Tóth Ilda

(Magyar Hírlap)