Huszonöt százalékos gázáremelés van készülőben?

Vágólapra másolva!
Hamarosan lejár az a 90 nap, amely a Magyar Energia Hivatal rendelkezésére állt a Mol által a júliusi 12 százalékos gázáremelést követően beadott felülvizsgálati kérelem elbírálására. A MeH-nél jelenleg folyik a vizsgálat, és mint Fekete Zoltán, a hivatal illetékese a NAPI Gazdaság kérdésére elmondta, annak eredménye a kitűzött határidőre valószínűleg meg is lesz.
Vágólapra másolva!

Mindeközben a vizsgálattól függetlenül folynak az egyeztetések a Mol és a kormányzati szervek között, amelyeken a NAPI Gazdaság értesülései szerint egy 25 százalékos, a lakossági fogyasztókat nem érintő gázáremelés lehetőségét is vizsgálják.

A kormány és a Mol között folyó tárgyalások komolyra fordulása és a Mol gondjait az eddiginél sokkal inkább átérző politikusi megnyilatkozások már az elmúlt két hétben előrevetítették a differenciált gázáremelés lehetőségét. A NAPI Gazdaság több forrásból származó, hivatalosan meg nem erősített információi szerint a Gazdasági Minisztériumban, az érintett hivatalokban és kormányszinten is komolyan készülnek egy, a Mol érdekeit az eddiginél jobban figyelembe vevő gázáremelésre. A 25 százalékos áremelés - amely a teljes hazai fogyasztás mintegy 60 százalékára terjedne ki - egy év alatt mintegy 40-45 milliárd forinttal is csökkenthetné a Mol gázüzletágon elért veszteségét.

Egy ilyen lépés a Mol pozícióján természetesen annál inkább javítana, minél hamarabb történne meg. Egy esetleges idei emelés a fűtési szezon miatt még az idei eredményt is tízmilliárdokkal javíthatná.

(MTI)