Fenntartják a "szocpol" lakáskedvezményt

Vágólapra másolva!
A következő két évben is fenntartják a "szocpol" kedvezményt a lakástámogatások rendszerében. A kormánydöntésről Matolcsy György gazdasági miniszter tájékoztatta tegnap a költségvetési bizottságot.
Vágólapra másolva!

A Széchenyi terv hét programjából öt megindulhat 2001-től - közölte. Ha több bevétel folyna be a büdzsébe a tervezettnél, akkor a miniszter a 4-es, a 44-es, a 6-os utak bővítését, az M7-es autópálya-építkezést és a dunai hajózás fejlesztését támogatná.

A Regionális Idegenforgalmi Bizottságok (RIB-ek) hatókörébe tartozó projektek forrásai jövőre 50, az az utáni évben további 50 százalékkal nőhetnek. Az idegenforgalom ideihez képest ötszörös minisztériumi forrásain belül kiemelt figyelmet kap a gyógyvízprojektek, 10 milliárd forinttal - mondta el a miniszter.

Az új növekedési pálya lényegét abban látja, hogy a gyarapodás az egyensúly fenntartásával megy végbe; a multik, az export mellett tért hódít a belföldi értékesítés, a hazai fogyasztás; kezd oldódni a fejlődés "szigetszerűsége", mindenekelőtt a turizmusnak köszönhetően. Az új pálya kezdete szerinte 1990-re tehető. Fontos szerepet szán a tervezésnek, ezen belül is a regionális és kistérségi projektek kidolgozásának.

Eörsi János

(Magyar Hírlap)