<P>Nehéz helyzetbe kerülhetnek a lakástakarék-pénztárak</P>

Vágólapra másolva!
A kormány keddi ülésén 4 milliárdról 6,5 milliárd forintra emelte az államilag támogatott bérlakás-építési programra fordítható összeget, és a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény módosítására tett javaslatot: az új szabályozás jelentősen emelné a pénztárak jegyzett tőkéjét, és felére csökkentené az állami támogatás mértékét.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György gazdasági miniszter a bérlakás programra fordítható összeg 6,5 milliárd forintra emelését a tömeges önkormányzati igénnyel indokolta. Értékelése szerint a többletforrás biztosítása - a települések önrészét is figyelembe véve - 600-700 új bérlakás felépítését teszi lehetővé. A miniszter elmondta, hogy a 2,5 milliárd forintot a lakás-előirányzaton belüli átcsoportosítással szabadítják fel.

Matolcsy György tájékoztatása szerint eddig 3,8 milliárd forint támogatást hagyott jóvá az úgynevezett lakásbizottság, és 1100 új bérlakás építése kezdődött el. A miniszter szerint idén várhatóan 25 000 körül alakul az átadott lakások száma. 1998-ban 20 300, a múlt évben pedig 19 300 lakás készült el.

A keddi kormányülést követő sajtótájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő elmondta: az uniós jogharmonizációs követelmények és a piaci változások miatt a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény módosítását javasolja a kormány. A javaslat szerint a lakástakarék-pénztárak jegyzett tőkéjét 2001 végéig 1,5 milliárd forintra, 2002 végéig pedig 2 milliárd forintra kell felemelni. Az állami támogatás mértéke 30 százalékról 15 százalékra, illetve 36 ezer forintról 18 ezer forintra csökken. Ezen kívül a lakáskölcsön nyújtásához előírt minimális megtakarítási idő négy évről három évre, míg az állami támogatás szabad felhasználására előírt minimális megtakarítási idő nyolc évről hat évre csökken.

A kabinet azzal indokolta a szabályozás változtatását, hogy a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény elfogadása óta eltelt három évben jelentősen csökkent az infláció és a kamatok szintje is.

A kormány kezdeményezi a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvény módosítását is. A jogszabály-változás nyomán a teljes kölcsönszerződés helyett elegendő lenne csak az adósságtartozás elismeréséről szóló nyilatkozatot közokiratba foglalni. Pontosításra kerülnének a megvásárolható jelzáloghitelekre vonatkozó előírások. A kabinet várakozásai szerint a módosítás következtében egyszerűbb és gyorsabb lesz a jelzáloghitelek folyósítása és rugalmasabb lesz a lakáskölcsönök előtörlesztésének kezelése.

Lakástakarék-pénztárak
(az Üzleti Negyed rovata)