Az orosz kormány támogatja a Barátság-Adria vezetékek összekötését

Vágólapra másolva!
Orosz kormánytámogatást kap a Jukosz orosz olajtársaságnak az a terve, hogy a Barátság és az Adria kőolajvezetéket összekötve és az utóbbit kétirányúsítva új exportútvonalat teremtsen az orosz energiahordozónak.
Vágólapra másolva!

A Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap keddi jelentése szerint Viktor Hrisztenko miniszterelnök-helyettesnél tanácskozásra gyűltek össze az érdekeltek, és véglegesítették a szükséges kormányutasítás szövegét. E dokumentum arra utasítja az orosz külügyminisztériumot, a gazdasági tárcát, az energiaügyi minisztériumot és a csővezetékeket birtokló állami Transznyefty céget, hogy támogassák a Jukosz ezirányú beruházásainak megvalósítását. Emellett kormányközi megállapodást készítenek elő a csővezetékek integrációjáról, továbbá egységes tranzittarifák megállapításáról a kőolaj továbbítására a fehérorosz-ukrán határtól az adriai tengerpartig.

A Jukosz tervei szerint egyelőre évente ötmillió tonna kőolajat juttatnának el az adriai kikötőig, később pedig megháromszoroznák e mennyiséget. Az Adria vezetéket működtető horvát Janaf cégnél ez egyelőre 20 millió dolláros beruházást jelent - ezt az orosz cég finanszírozza -, míg a Mol Rt. orosz szakértők szerint saját forrásaiból finanszírozza a szükséges munkálatokat, és kiadásai a tranzitdíjból térülnek majd meg. A Barátság és az Adria vezeték Százhalombattánál köthető össze.

(MTI)

Korábban:

A Jukosz és a Mol kapcsolatai kiegyensúlyozottak
2000. október 27.