Vágólapra másolva!
Naponta száz érdeklődő kér információs anyagot a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványtól (BVK). A 10 millió forintos felső határra emelt új hitellehetőség a mikrovállalkozások után immár a kisvállalkozások számára is kedvező feltételeket kínál. A BVK a következő fél évben 1 milliárd forintos új hitelállomány kihelyezésével számol.
Vágólapra másolva!

Nagy érdeklődés kíséri a minden eddiginél nagyobb hitelt kínáló kisvállalkozói programot. A BVK által közelmúltban bejelentett "Budapest" kisvállalkozóihitel-program keretében immár 10 millió forintos kölcsönhöz juthatnak - mégpedig a Hitelgarancia Rt. támogatásával.

A magyar vállalkozók 1997-ig legfeljebb egymillió forintos hitelhez juthattak a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványtól, amit a helyi vállalkozásfejlesztési központok (hvk) ítéltek oda és folyósítottak. A hvk-k közül elsőként a budapesti - immár közalapítvány (BVK) - emelte a felső határt 1997-ben 3 millióra, majd 1999-ben 7,5 millióra. Az elmúlt négy évben a BVK összesen 700 mikro- és kisvállalkozásnak szavazott meg összesen 900 millió forintot.

A hitelösszeg felső határa emelésének egyik akadálya a korábbi szigorú megkötésekben, így például a cégek éves árbevételének és eszközértékének alacsony szintjében volt keresendő - fejtette ki kérdésünkre Nagy Miklós, a BVK vezetője. Ez azonban az új hitelcsomag esetében már nem jelenthet akadályt, hiszen ezen megkötések már nincsenek hatályban. Az új 10 milliós hitelcsomag részleteit már a kialakulóban levő Széchenyi programmal összhangban fejlesztették ki, és versenysemleges - vagyis minden iparágban működő vállalkozás igényelheti. A finanszírozást a PHARE-források mellett a Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet nyújtja.

A közelmúlt tapasztalatai szerint elsősorban a szolgáltatásokban és kereskedelemben tevékenykedő cégek igényelték a mikrohitelt, de a 3 illetve 7,5 milliós megemelt kölcsönt már az iparban működő cégek is igényelték. Ez a tendencia erősödhet tovább - húzta alá Nagy Miklós -, hiszen a 10 milliós kölcsön már jelentős beruházásokat tesz lehetővé az ipari beszállítói körben is.

Szakonyi Péter