<P>A termelés növelésére szólította fel az amerikai energiaügyi miniszter az OPEC-et</P>

Vágólapra másolva!
A termelés növelésére szólította az Olajexportáló Országok Szervezetét (OPEC) szombaton Bill Richardson amerikai energiaügyi miniszter Rijádban az olajtermelő és -fogyasztó országok értekezletének második napján.
Vágólapra másolva!

A szaúd-arábiai fővárosban zajló tanácskozás első plenáris ülése után a miniszter újságírók előtt azzal érvelt, hogy az elmúlt évtized rekordszintjét közelítő olajárak lefékezhetik a gazdasági növekedést. Elutasította a termelőknek azt az elképzelését, hogy 2001 második negyedévében csökkentik exportjukat, és azt mondta: a kartell kellő hatalommal és kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy az árakat mintegy harmadával csökkentse, és stabil szinten tartsa.

"Amikor az olaj hordója több mint 30 dollárba kerül, az elsősorban a fejlődő országoknak okoz nagy kárt. A tartalékok apadása pedig sérülékennyé teszi a világot a hirtelen hiányhelyzetekkel és árugrásokkal szemben" - állította Richardson, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok számára 20-25 dolláros ár lenne az ideális.

Az OPEC-országok a tartósan 30 dollár fölött maradt olajárak ellenére azt mérlegelik, hogy csökkentik exportjukat, miután elmúlik a tél az északi féltekén, és így továbbra is közvetlen befolyás alatt tarthatják az olaj világpiacát.

Hírügynökségi jelentések szerint a szombati plenáris ülés szünetében Loyola de Palacio, az Európai Unió energiaügyi biztosa megerősítette, hogy az unió továbbra sem szánta el magát stratégiai olajtartalékainak megnyitására. Közölte azt is: az EU ezen a tanácskozáson nem szólítja fel termelésnövelésre az OPEC országait, mivel a kérdésről kétoldalú tárgyalásokat készül folytatni Szaúd-Arábiával, Norvégiával, Nigériával, Iránnal, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal és Algériával.

(MTI)

Ajánlat:

OPEC