Horvátország a WTO tagja lett

Vágólapra másolva!
Horvátország csütörtöktől 140. országként csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amely a nemzetközi kereskedelem mintegy 90 százalékát fogja át. Zágráb szerint a WTO-tagság gyorsítja az ország csatlakozását a többi szabadkereskedelmi egyezményhez.
Vágólapra másolva!

Goranko Fizulic horvát gazdasági miniszter Zágrábban jelentette be Horvátország csatlakozását a szövetséghez, emlékeztetve arra, hogy a mostani bejelentést hat és fél évnyi tárgyalássorozat előzte meg.

A miniszter közölte, hogy a tagsági viszony életbe lépésével egy időben Zágráb új vámtarifákat alkalmaz az élelmiszeripari termékek kereskedelmében, így az eddig alkalmazott 30 százalékos átlagos vámkulcsot 21,2 százalékra csökkentik.

Goranko Fizulic kiemelte, hogy a vámcsökkentések eredményeként már jövőre a horvát külkereskedelem 80 százaléka szabadkereskedelmi feltételekkel folyhat. Felhívta a figyelmet arra, hogy Horvátországnak 2-5 év átmeneti időt biztosítottak a WTO-szabályok fokozatos érvényesítésére az ipari, és 2-7 évet a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek esetében. Ez azt jelenti, hogy az ötéves türelmi idő után az ipari termékeknél például a jelenleg alkalmazott mintegy 10 százalék helyett 5,34 százalék lesz az átlagos vámkulcs, míg a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeknél 7 év átmeneti idő után a jelenlegi 33,7 százalék helyett 16,4 százalék.

Zágrábban úgy értékelik, hogy a WTO-tagság gyorsítani fogja Horvátország csatlakozását a többi európai szabadkereskedelmi egyezményhez, az EFTA-hoz és a CEFTA-hoz is, és akár már 2000 végén mindkét szervezet tagja lehet az ország.

(MTI)

Ajánlat:

WTO