Cenzúráznák a reklámokat?

Vágólapra másolva!
Várhatóan december 19-én elfogadja a parlament a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény módosított változatát. A szakma attól tart, hogy a jövőben cenzúráznák a reklámokat.
Vágólapra másolva!

Óriási felzúdulást váltott ki a szakmában a reklámtörvény tervezett módosítása. A szakmai szövetségek, ügynökségek, vállalatok leginkább azokkal a változtatásokkal nem értenek egyet, amelyek a reklámok közzététele előtti hatósági betilthatóságára, illetve az öncélú szexualitást és a pornográfiát bemutató reklámokra vonatkoznak.

Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklám Testület főtitkára szerint, előbbi esetében valójában arról van szó, hogy cenzúrához kötnék a reklámok megjelenését és ennek alapján a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség betilthatja az adott esetben több százezer forintért elkészült anyagokat. Ez súlyosan sértené a tervezett reklámok titokban maradásához fűződő reklámozói érdekeket - mondta a Magyar Hírlapnak. A főtitkár szerint szükségtelen az intézkedés, hiszen az Önszabályozó Reklám Testület vagy a Reklám Szövetség Etikai Bizottsága már most elvégzi ezt a feladatot. S hogy nem is rosszul, bizonyítja: évek óta nem borzolta a kedélyeket problematikus reklám.

A piac szereplőinek elemi érdeke, hogy betartsák az alapvető normákat, mert a fogyasztókból ellenszenvet kiváltó negatív hatású reklám inkább csökkenti az adott termék vagy szolgáltatás forgalmát - érvelt Fazekas Ildikó. Elutasítja a szakma azokat a változtatásokat is, amelyek a szexualitásra vonatkoznak. A törvénytervezet szerint a jövőben tilos lenne közzé tenni az erotikát öncélúan bemutató hirdetményeket, illetve - a szexuális árukon vagy azokat árusító üzleteken kívül - a pornográf reklámokat. A tervezet készítői szerint már az a reklám is pornográfiának minősül, amely alkalmas szexuális ingerkeltésre. Az Önszabályozó Reklám Testület szerint a módosításokban megfogalmazottak nehezen értelmezhetők. Így az "öncélú bemutatás" tilalmából nem lehet megállapítani, hogy mi az erotika. Utóbbi lehet ennek alapján például egy kihívó tekintet, egy női láb is. A pornográf reklámok meghatározása is problematikus, hiszen szexuális ingerkeltésre végső soron minden olyan reklám alkalmas, amelyben fiatal, esztétikus manökenek szerepelnek, így például azok a hölgyek, akik harisnyát vagy fehérneműt mutatnak be.

A szexualitásra vonatkozó tilalmak, illetve a velük kapcsolatos értelmezési nehézségek óriási zavarokat okoznak majd a reklámiparban - vetítette előre a főtitkár. A "pornográf reklám" parttalansága a reklámpiac szereplőinek jó részét érinti majd és gyakorlatilag ellehetetleníti egész termékcsoportok - egyebek mellett a szépségápolási, a higiéniai, valamint a ruházati termékek - hatékony reklámozását. Ugyanakkor a szextelefon-hírdetéseket továbbra se korlátozza senki, és semmi - jegyezte meg.

Szó sincs arról, hogy a jövőben cenzúráznák a reklámokat - hangsúlyozta a Magyar Hírlap kérdésére Kajdiné Suhajda Zsuzsa, a Gazdasági Minisztérium szakmai tanácsadója. Elmondta, mindössze követni kívánják azt az európai uniós gyakorlatot, amely szerint a hatóságok betilthatják a törvénysértő reklámokat. A fogyasztóvédelmi hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal csak azokat a hirdetményeket, plakátokat, kisfilmeket ellenőrzi majd, amelyeket készítői mutatnak be, mert nem tudják teljes bizonyossággal eldönteni, hogy sértik-e, és ha igen, milyen mértékben a vonatkozó jogszabály rendelkezéseit. Ami pedig a szexuális reklámokkal kapcsolatos szigort illeti, az a cél, hogy ezek csak erotikus kiadványokban jelenjenek meg.

Szilágyi Béla

(Magyar Hírlap)