Vágólapra másolva!
Hamarosan távozásra kényszeríti a Dunaferr vezetőit a kormány. A Népszava információi szerint a lépés alapját néhány hatósági vizsgálat szolgáltatja.
Vágólapra másolva!

A Népszava értesülései szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a kormány rövid időn belül távozásra kényszeríti a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. jelenlegi vezetőségét. Úgy tudjuk, a menedzsment menesztéséhez az okot néhány korábban lefolytatott hatósági vizsgálat újbóli "felmelegítése" szolgáltathatja. Ilyen lehet például annak a nyomozásnak az újraindítása, amelyet a vámhatóság a Dunaferr szénügyletei kapcsán ismeretlen tettes ellen, különösen nagy értékben elkövetett csempészet gyanúja miatt folytatott le tavaly.

A nyomozások feltehetően már el is indultak, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Kossuth Rádión Krónikájának adott interjújában elismerte, hogy a Dunaferr vezetőivel szemben büntető feljelentések történtek. A kormányfő az ezt firtató riporteri kérdésre kijelentette: "Talán ez így kicsit sommás megállapítás, de valóban igaz, hogy eljárások is folyamatban vannak." Azt, hogy pontosan milyen ügyekben folyik eljárás a Dunaferr vezetői ellen, csak találgatni lehet.

Nem ismerjük ugyan a kormány Dunaferrel kapcsolatos terveit, csak annyi biztos: a céget még az idén privatizálják. A városnak viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a magánosítás során milyen foglalkoztatási megkötéseket, fejlesztési kötelezettséget ír majd elő a kabinet és milyen vezetői változások lesznek - nyilatkozta Kálmán András, Dunaújváros szocialista polgármestere.

A városnak egyáltalán nem mindegy, hogyan alakul a Dunaferr sorsa, hiszen 56 ezer polgára talál munkát a cégnél. Ráadásul Dunaújváros más területeken is függ a Dunaferrtől, hiszen az óriásvállalat milliárdokat költ az egészségügy, a kultúra és a sport támogatására. Kálmán András szerint a Dunaferr iparűzési adója 1,7 milliárd forint bevételt jelent, a cég által fizetett jövedelemadó városnál maradó része is több százmillió forint. A Népszava értesülései szerint az acélipari cég évi 2 milliárdot költ a városi sportegyesületek, köztük az NB I-es labdarúgócsapat és az olimpiai bajnok tornász, Csollány Szilveszter egyesületének támogatására. A miniszterelnök igyekezett megnyugtatni a Dunaferr jövője miatt aggódó polgárokat, hiszen kijelentette azt is: "nem lesz olyan változás Dunaújvárosban, amely emberek megélhetését veszélyeztetné, és amely gyengítené a magyar iparon belüli nemzeti érdekeket."

(Népszava)

Ajánlat:

Dunaferr