Növelné hatékonyságát a Graboplast Rt.

Vágólapra másolva!
A Graboplast Rt. a termelékenység növelése érdekében racionalizálási programot idít. Az ehhez szükséges átvilágítást a Deloitte and Touche pénzügyi tanácsadó cég végzi. Az intézkedésektől több százmillió forintos megtakarítást várnak éves szinten. Valószínű ugyanakkor, hogy mindez létszámcsökkentésekkel is együtt jár majd.
Vágólapra másolva!

Költségracionalizálási programot indít a jövedelmezőség javítására a Graboplast Rt.; a termelékenység növelését célzó átvilágítást kedden kezdte meg a Deloitte and Touche (DT) pénzügyi tanácsadó cég a részvénytársaság termelő cégeinél - tájékoztatott Mónus Ágnes PR vezető.

Elmondta: a DT februárban teszi meg javaslatát a termelésprogramozásra, a gyártási folyamatok racionalizálására, a beszerzési és beruházási stratégia továbbfejlesztésére.

A hatékonyságnövelő intézkedéseket a tervek szerint az év első felében hajtják végre. Az intézkedésektől évente több százmillió forintos megtakarítást várnak. A program létszámcsökkentéssel, esetleg egyes telephelyek bezárásával járhat együtt, valószínűsíthető azonban, hogy ez utóbbi a győri telephelyet nem érinti - közölte Mónus.

A továbbiakban beszámolt arról, hogy a Graboplast Rt. az idén 16 százalékos forgalomemelkedésre és a forgalom arányában öt százalékos üzemi eredménynövekedésre számít.

A társaság idén megcélozza az amerikai piacot is, valamint az oroszországi export jelentős fokozásával számol.A nyugat-európai országokban folytatni kívánja az elmúlt két év üzleti sikersorozatát, amely tavaly és tavalyelőtt is 40-40 százalékos forgalomnövekedést hozott a lakásbelső termékekből. A hazai értékesítésnél nem prognosztizálnak jelentős emelkedést.

(MTI)

Ajánlat:

GRABOPLAST