Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Vivendi koncessziós telekommunikációs tevékenysége már nyereséges, más üzletágak azonban veszteségesek, s így összességében nullszaldóval zárta az elmúlt évet a társaság - derült ki Polányi beszámolójából.

A Vivendi az idén 3 milliárd forintot fordít beruházásra, ezen belül műszaki infrastruktúrájának fejlesztésére. Tavaly a beruházásokra fordított összeg 1,5 milliárd forintot tett ki.

A Vivendi csoport az elmúlt év végén több mint 500 ezer ügyfelet szolgált ki, ezen belül a lakossági ügyfelek száma elérte a 460 ezret.

A sajtótájékoztatóján bemutatták az elmúlt év december közepén üzembe helyezett budaörsi szolgáltatás-felügyeleti központot, valamint a veszprémi Call centert is. A budaörsi Service Management Centrum kiépítése mintegy félmilliárd forintba került, míg a Call center létrehozására a háttér-informatikai rendszer telepítésével együtt 200 millió forintot fordított a társaság.

Polányi Sándor elmondta, a műszaki fejlesztéseket azért hajtották végre, mert a Vivendi infrastrukturális szempontból is felkészül az ez év végén liberalizálandó távközlési piacra.

(MTI)