Vágólapra másolva!
Az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkaadói és munkavállalói oldala hétfőn megállapodott: idén az országos béremelési ajánlás 9,75-12,5 százalékos. Mivel a gazdaságkutatók idén 8,5 százalékos inflációra számítanak, a reálbérek a mostani megállapodás alapján 1,25-4 százalékkal nőnek 2001-ben.
Vágólapra másolva!

Hódi Zoltán a szakszervezeti oldal szakértője a tárgyalást követően elmondta: a partnerek kezdeményezik az OMT összehívását, és felkérik a kormányt, hogy csatlakozzon a megállapodáshoz. Ha ez megtörténik, akkor az országos testület ajánlásaként tehetnék közzé a javasolt keresetemelési mértéket az ágazati és a helyi béralkukat orientálva.

Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára korábban a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy a kabinet a megállapodás tartalmától teszi függővé azt, hogy csatlakozik-e a munkaadók és a munkavállalók közös javaslatához. Tavaly a kormány nem írta alá a 2000-es bérekre vonatkozó megállapodást.

Hódi Zoltán a megbeszélésről azt mondta, hogy ott számottevő kompromisszumot vállalt mindkét oldal. A szakszervezetek kezdetben 14-16 százalékos, a munkaadói érdekképviseletek 9-11 százalékos országos keresetemelési ajánlást kívántak közzé tenni.

A megbeszéléseken szóba került az is, hogy a felek állapodjanak meg az évközi korrekció módszeréről is. Ezt akkor alkalmazták volna, ha az infláció számottevően meghaladja a gazdaságkutatók prognózisában szereplő 8,5 százalékot. Végül a kölcsönös engedmények miatt a megállapodásban ez nem szerepel.

(Üzleti Negyed)