Hamburger lett a beteg marhákból

Vágólapra másolva!
A McDonald's nemzetközi gyorsétteremlánc Olaszországban és más európai országokban működő egységeinek szállítója volt az az olasz vágóhíd, ahol a hét végén az első olasz marhakórgyanús esetet felfedezték - közölte a lombardiai vágóhidat üzemeltető Cremonini húsfeldolgozó-csoport szóvivője.

Ez a vállalatcsoport Olaszországban a McDonald's kizárólagos húsellátója és a húspiac 40 százalékát ellenőrzi. Az étteremhálózat épp a napokban függesztett ki vendéglőiben olyan feliratokat, amelyek a marhahús eredetéről biztosították a fogyasztókat. Olaszországban egy gyorsteszt alapján bukkantak rá a hét végén az első marhakór-gyanús esetre.

Az Európai Bizottság illetékese határozottan cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint David Byrne egészségügyi és fogyasztóvédelmi kérdésekért felelős biztos a nagy-britanniaihoz hasonlította volna a szarvasmarhák szivacsos agysorvadásos betegsége (BSE) elterjedtségének németországi arányait.

Aggodalmát a hír szerint az váltotta ki, hogy a közelmúltban Bajorországban egy 28 hónapos szarvasmarhán mutatták ki a BSE-fertőzöttséget. Azzal kapcsolatban, hogy a hét végén első alkalommal Ausztriából és Olaszországból is jelentettek BSE-eseteket, az illetékes úgy vélekedett, hogy ebben semmi meglepő nincs. Január 1-jén lépett ugyanis érvénybe az a rendelkezés, amely szerint egyetlen olyan 30 hónaposnál idősebb szarvasmarha sem kerülhet be a táplálkozási láncba, amelyen előzőleg nem végeztek BSE-tesztet.

(Népszava)

Ajánlat:

Cremonini