<P>Tiltakoznak a kisbefektetők</P>

Vágólapra másolva!
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) alkotmányossági felülvizsgálatot kért a tőzsdei jövedelmek adóztatásának 2001 januárjától érvényes jogszabályváltozásával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A Személyijövedelemadó Törvény módosítása alapján az idén 20 százalékos forrásadó sújtja a tőzsdei részvények árfolyamnyereségéből elért jövedelmet, míg korábban e jövedelem adókulcsa nulla volt, ha a részvények adótőkeszámlán voltak. A TEBÉSZ szerint a tőkeszámlára vonatkozó, több éve meglévő kedvezmény egyik napról a másikra történő hatályon kívül helyezésével a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett elő, mivel nem rendelkezett a korábban keletkezett jogviszonyok lezárásának módjáról. Ha ugyanis a befektető magánszemély a kedvezményes időszakban vásárolt papírt, és ennek a jogviszonynak a lezárása, azaz az értékpapír eladása 2001. január 1. után történik, akkor a keletkezett jövedelem elszámolására már az új adójogszabály vonatkozik. Ez visszamenőleges hatályú jogszabály módosítást jelent.

A TEBÉSZ kifogásolja azt a törvényi előírást is, hogy minden nyereségesen lezárt ügylet után a teljes évre fizetendő adó mértékével megegyező nagyságú, azaz 20 százalékos adóelőleget kell fizetni, míg a veszteségeket csak az év végén lehet elszámolni. Ez ugyanis a befizetett adóelőleg valamely hányadának visszaigénylésére kényszerít szinte minden magánszemély befektetőt.

A szövetség szerint az alkotmányellenes helyzet feloldható lenne, ha az adóelőleg mértéke jelentősen, 5-10 százalékra csökkenne, vagy ha az adólevonás mértéke a magánszemély nyereséges és veszteséges üzleteinek egy kifizetőnél folyamatosan nyilvántartott egyenlegéhez igazodna. Elképzelhető lenne az is, hogy a magánszemélyek csak az adóév végén, az év folyamán ténylegesen elért jövedelmük után fizessenek adót.

Máté T. Gyula

(Magyar Hírlap)

Korábban:

Ezer napja várnak az ítéletre a kisbefektetők
(2000. december 6.)

Ajánlat: